Már a mozikban: A 23-as szám

Joel Schumacher rendező (és forgatókönyvíró) hullámzó teljesítményt nyújt. Eddigi pályáját jobb, olykor egészen zseniális filmek vonulata (Összeomlás, 8 milliméter, A fülke) és a vitatható középszerűség (Mindörökké Batman, Batman és Robin, Az operaház fantomja) egyaránt jellemzi. A komikusi szerepkörből olykor erősen kitörni vágyó Jim Carrey-vel készített filmje, A 23-as szám című thriller – pontosabban: az annak álcázott blődli – nem fogja izmosítani szakmai renoméját, de (vélhetően) a nézők sem fogják szeretni érte.

A fontoskodó „titokfilm” ugyanis sokáig nekikészül, hogy nagyot ugorjon, de aztán éppen csak toppant egyet. Szüntelen sugall, rébuszokban „sötétkedik”, a 23-as szám mindenhatóságára mutatva rá (a latin ábécé alapja 23 betű, az euklidészi geometria 23 alapszabályra épül, a 23 az első olyan prímszám, aminek mindkét jegye önmagában is az, 23 másodperc kell a vérnek, hogy bejárja a testet stb.)

Történik tehát, hogy egy tipikus amerikai polgár (Carrey), aki az észelvűség embere, belesodródik a pőre misztikumba (és mindenütt 23-at lát, az egymás mellett futó versenyzőkön is), miszerint létezik egy könyv, egy történet, aminek ő a főszereplője – és az ijesztő szerző ijesztő módon olyan, mint a klasszikus univerzális mesemondó, aki mindent tud a hőséről. Azt is, hogy sorsa egy gyilkosságban teljesedik ki. Vagy be. A derék ember tehát tiltakozik, és nyomozni kezd, de minden jel arra mutat, hogy a vég elkerülhetetlen, és jön. Jön a végső nagy csavar is, ami láttán a nézőnek erős kétsége támad, hogy kellett-e azt a sok pénzt (harmincmillió dollárt), erőt és időt beleölni ebbe a filmbe. Ha szereti a magyar filmklasszikusokat, esetleg eszébe ötölhet Bódy Gábor Nárcisz és Psychéje, amiben a csalódott leány így fakad ki az elmismásolt (rapid) aktus után: „nagy akarás, kis durranás”.

Mint mondtuk: Carrey erősen kitörni vágyik a maga választotta viccesember-figurából. Korábbi próbálkozásai (Truman Show, Ember a Holdon, Mi lenne, ha?, Egy makulátlan elme örök ragyogása) rendre sikerültek, ez egyszer nem. Belefér. Igaz ellenben, hogy a Shumacher-mozi elsősorban miatta nézhető, a film noir-szerű elemekkel operáló thrillerben a bomló agy (az őrület) rajta keresztül érint meg. Ez itt az érdekes. A titokra tudniillik nagyjából félidőben rájövünk.