Szórakozás

Ilyen volt Klapka György nászéjszakája

Az aranyember és újdonsült felesége, Kiss Mari végre együtt bújtak ágyba.

A 86 éves Klapka Görgy pénteken házasodott össze a 71 éves Kiss Marival, ő immáron az ötödik felesége. Az ifjú szerelmesek már évtizedek óta egy párt alkotnak, mégis külön hálószobában alszanak. A azonban együtt töltötték annak ellenére, hogy a testi örömöknek sem hódolnak két éve, amióta az aranyember saját bevallása szerint impotens. A nászéjszakán mégis romantikázott, méghozzá a régi nászágyban.

Fotó: TV2

“A szeretet és a közös hálószoba is megmaradt, de már évek óta külön ágyban alszunk. Az esküvő utáni éjjel azonban már csak a romantika kedvéért is felmentünk az emeletre, ahol megvan még a speciális, közös nászágyunk, amit 15 évig becsülettel nyüstöltünk. Az ifjú menyasszonyt rávettem, hogy próbáljuk ki újra. Mari előtt nincsen titkom, mindig is tudta, hogy nem várhat tőlem hűséget, világ életemben nagyon potens ember voltam, egy asszony sohasem volt elég. Ma már minden másképpen van, Mari­nak továbbra sem kell aggódnia a hűségem miatt, nem lépek félre többé. Át­öleltük egymást és vissza­emlékeztünk a régi szép időkre, amikor még a szex is fontos volt nem csak a stex” – mondta a Blikknek Klapka.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik