Szórakozás

Klapka menyasszonya 10 milliós gyűrűt kap

A milliomos és kedvese ma kelnek egybe. Délutántól hivatalosan is férj és feleség lesznek, ezért természetesen a méregdrága gyűrű is dukál.

Arról már beszámoltunk korábban, hogy Klapka György ötödszörre nősül meg. Jelenlegi párjával, Marival már 25 éve együtt vannak és azóta több lánykérés is történt, de a pár csak most szánta rá magát az esküvőre. Az ok pedig egyszerűen az volt, hogy a nő bekerülhessen Klapka végrendeletébe.

Az esküvői meghívókon, melyeket sztár barátaik között küldtek szét, egy vasárnapi időpont áll, azonban kiderült, hogy a hivatalos ceremónia mára, azaz péntek délutánra esik. Az aranyember és társa az anyakönyvezető és két tanú előtt mondják ki az igent, hétvégén pedig a lagzit is megtartják.

Klapka a nagy napon egy különlegesen drága, 10 millió forintot érő brillgyűrűvel lepi meg asszonyát és tulajdonképpen ez az oka annak is, hogy különválasztották a hivatalos eseményt és a bulit.

“Valóban megpróbáltam az ünneplő násznépet elkülöníteni a valódi eseménytől, és nem péntek este tartani a vacsorát, a menyasszonytáncot. Mari egy 10 millió forintos briliánssal ékesített kísérő gyűrűt kap tőlem, amiért negyed évszázada kibír. Ezt az ékszert egy bérelt trezorban tartom, onnan hozza el testőrök kíséretében a lányom reggel, és oda is viszik vissza. Megmondom őszintén, ezt a gyűrűt nem akartam közszemlére tenni” – árulta el Klapka a Blikknek.

Kiss Mari pedig azt is hozzátette, hogy valószínűleg nem is fogja hordani az ékszert, mert nem rajong értük. “Talpig járhatnék aranyban és gyémántban, de akármilyen hihetetlen, nem szeretem a sok ékszert, és ezt a fentebb említett brillgyűrűt sem viselem majd.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik