Szórakozás

Klapka György milliókat bukik, de nem bánja

Az aranyember több vállalkozást is visz egyszerre, amik szépen duzzasztják vagyonát. Legutóbbi befektetése azonban veszteséges, mégsem bánja.

Klapka György húszmillió forintot fektetett legújabb ötletébe, de már most tudja, hogy az összeg nem fog megtérülni. A veszteséges üzlet miatt azért nem bánkódik, mert két olyan dolgot hozott össze, amit a legjobban szeret. A gyerekeket és a sportot.

“Rengeteg motort szereztem be Németországból, de valamiért az nem nagyon fogyott. Már jó ideje volt egy nagy, kihasználatlan telkem Kőbányán, és ezt a két dolgot összerakva az agyamban kitaláltam, hogy csinálok egy crosspályát a gyerekeknek. Ötvenhat kismotorral, 10 quaddal meg 10 gokarttal aztán az év bármelyik napján lesz lehetőségük motorozni. Itt szakmai felügyelet mellett nemcsak kedvükre száguldozhatnak a srácok, de még a KRESZ-t is megtanulják” – mesélte a milliomos a Borsnak.

Az ötödszörre nősülő Klapka azt is elárulta, hogy az ötvenes években motorversenyző volt, aktív négy éve alatt pedig több érmet is szerzett, ezért rajong ennyire a száguldásért. Ma már csak dióültetvényén használja a quadot, azt is visszafogottan.

“Nemrég nyitottunk ki, közben felvettük a kapcsolatot mind a 23 kerület iskoláival, hogy minden diák értesüljön erről a sportolási lehetőségről. Sőt mindenkinek, aki éves bérletet vált, ajándékba adok egy vadiúj crossmotort. Ez nem egy nyereséges vállalkozás. De olyankor nem érdekel a ráfizetés, ha a gyerekekről van szó. Nagyon szeretem a kölyköket, és a sportolást is fontosnak tartom.”


Fotó: TV2

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.