Kapcsolódó linkek
magyarfoci.lap.hu
sport.lap.hu
Az 50 éves cseh tréner tavaly augusztusban Supka Attilát váltotta a debreceni kispadon; irányításával a csapat megvédte bajnoki címét és elhódította a Szuperkupát, míg a Magyar Kupa-döntőt a büntetőpárbajban veszítette el.
Miroslav Beránek, aki az Újpest elleni pénteki bajnoki után már el is köszönt a játékosaitól, elsősorban azzal indokolta a döntését, hogy szeretné magát máshol is kipróbálni.
„Köszönöm a csapatnak a közös munkát. Sok sikert kívánok a DVSC-nek, és remélem, a gárdának sikerül megvédeni a bajnoki címet” – búcsúzott a klub honlapján Beránek, aki 1991 óta tartó edzői karrierje során többek között a Slavia Prahánál, a cseh U21-es csapatnál, s segítőként a cseh válogatottnál is dolgozott.
A klub vezetősége hétfőn igazgatótanácsi ülést tart, amelyen a tagok meghallgatják Beránek beszámolóját, ám utódjáról csak valamikor később születik majd döntés.