Élet-Stílus

Tour de France: ausztrál az első szakaszgyőztes

Az ausztrál Robbie McEwen nyerte a Tour de France kerékpáros körverseny első, bukásokkal is tarkított angliai szakaszát. A nap eseményét David Millar akciója jelentette.

A London és Canterbury közötti 203 km-es etapon eleinte a hazai közönség által is hajszolt brit David Millar (Saunier Duval) villogott, az időfutam-specialista a 12. kilométer után szökött meg a bolytól, s 43 kilométernél már több mint négy és fél perces előnnyel tekert.

Mögötte egy négyes csoport igyekezett, s végül a táv negyedénél befogták a skótot, s így öten folytatták útjukat az érseki város felé.

A megfogyatkozott szökevényeket – a magánakciók miatt kifáradt Millart már korábban utolérték, ám így is pontokkal és másodpercekkel gazdagodott – a Fabian Cancellara sárga trikójára ügyelő CSC húzta boly 20 kilométerrel a város előtt fogta be, s ekkor eldőlt, hogy mezőnybefutó dönt majd a szakaszgyőztesről.

Bár két bukás is borzolta a kedélyeket (Benjamin Noval (Discovery), Dario Cioni (Lotto) és Kurt-Asle Arvesen (CSC) is hatalmasat esett, végül a sprinterek csapatai kerültek előtérbe, s végül a korábbi bukást épp csak elkerülő, s a társai által felzárkóztatott ausztrál Robbie McEwen (Lotto) volt az, aki elsőként haladt át a célvonalon.

Összetettben a prológon leggyorsabb svájci Fabian Cancellara megőrizte vezető helyét.

94. Tour de France
1. szakasz, London-Canterbury, 203 km:

1. Robbie McEwen (ausztrál, Lotto) 4:39:01 ó
2. Thor Hushovd (norvég, Credit Agricole) azonos idővel
3. Tom Boonen (belga, Quickstep) a.i.

Az összetettben (sárga trikó):
1. Fabian Cancellara (svájci, CSC) 4:47:51
2. Andreas Klöden (német, Astana) +0:13
3. David Millar (brit, Saunier Duval) +0:21
Hétfőn a Dunkerque és Gand közötti 168,5 km-es szakasz vár a mezőnyre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik