Mert a színház körüli izgalmakat nálunk többnyire nem maguk az előadások, hanem az előadásokon kívüli – politikai, gazdasági, egzisztenciális – körülmények keltik. „Ez a paradoxon különbözteti meg történetileg Magyarországot a színházi értelemben jelentős nemzetektől” – teszi hozzá. Mert idehaza nem a színház szól bele a maga esztétikai sajátosságával a politika működésébe, hanem a politika a színházéba.
Kaposvári ürügyek
Most éppen a kaposvári színházi ügy az apropó, a körülötte kirobbant vita kínál hasonló történetet. Ugyanis a kaposvári színház 5606 / őrült lélek vert hadak című előadása magától az előadástól függetlenül vált közbeszéd tárgyává és botránykővé. A botránykeltők ugyan nem látták, tudósít Koltai, de jónak látták uszító írásokban támadni, betiltását követelni, felhívást tenni közzé alkotóinak zaklatására, és személyiségi jogi pert kezdeményezni ellenük. A színházi szakma és a helyi képviselő-testület csak a botrány kirobbanása után vette a fáradságot arra, hogy megnézze az előadást. „A pályáztatás korábbi fázisaiban a fenntartó önkormányzat természetesnek vette, hogy látatlanban ítéli meg a színház munkáját” – jelzi Koltai Tamás.
„A kaposvári példa azért jellemző, mert a színház körüli politikai izgalom annak ellenére sem az előadásból fakad, hogy az 5606 politikai színház, amely nem annyira 56-ról szól, mint a mindenkori konfliktusainkhoz való, tavaly ősszel a Kossuth téri performanszban kicsúcsosodó, operettesen tragigroteszk viszonyunkról.” Ez a dráma csupán nyersen, az „utcán” érdekli a közvéleményt, a színházban nem; vagyis a cikkíró szerint ebben különbözünk a színházi nemzetektől.
A politika befolyása a színházban ma a többpártrendszer két pártpolitikai térfelének bozótharcaként írható le, állítja. Jelenleg – az őszi önkormányzati választások eredményeként – vidéken a jobboldal igyekszik leváltani a neki nem tetsző színigazgatókat. „Mindazok, akik sietnek fölháborodni ezen, hajlamosak elfeledkezni róla, (…) hogy a baloldal ugyanezt tette (legföljebb kivárta a kinevezési ciklus végét).” Eszme- és osztálytársak kerestetnek és találtatnak színigazgatói és pártirodák között az (egyéni) érdekek érvényesítésére, teszi még hozzá.
Lobbisták hona
Már a terveket kidolgozó szakmai bizottságot is úgy kell összeállítani, hogy lehetőleg kimaradjanak belőle az összérdeket képviselő „kellemetlen emberek”, viszont legyenek benne a lobbisták – szól a jelzés a struktúratárgyalásokkal vagy a színházi törvény megalkotásával kapcsolatban. „Az igazgató-bonvivánok Pesten és vidéken kiéneklik az operett magas céjét. Van, aki a közönség plénuma előtt köszönti az előadáson megjelent közjogi méltóságot, van, aki az eddiginél is jobbra masírozik, hátha visszavonják előre bejelentett menesztését. Folyik a panaszkodás, mintha minden színház Kaposvár volna” – mutatja be a helyzetet a cikkben Koltai. „Spiró György nemrég azt mondta, be kell zárni a múzeummá lett kőszínházakat, és a piacokra, plazákba kell menni színházat játszani. De ő is kőszínházaknak adja darabjait, két bemutatója lesz nemsokára.”
Szerinte az aktuális kérdés így szólna: „Személyekről van szó, vagy működésről? Színházak megszűnéséről vagy „a színház” megszűnéséről?”
(A válaszok a legfrissebb ÉS-ben olvashatók!)
