Élet-Stílus

Rengeteg program országszerte a színház világnapján

A színházi világnap alkalmából március 27-én, kedden változatos programokkal várják a közönséget a budapesti és a vidéki teátrumok; az előadások előtt hagyományosan felolvassák az ünnep üzenetét, amelyet most rendhagyó módon magyar szerző, Parti Nagy Lajos írt.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. Az ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet, tágabb értelemben a kultúra fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

A sejk helyett Parti Nagy

A színházi világnap ez évi, nemzetközi üzenetét Sejk Szultán bin Muhammad al-Kászimi, az Egyesült Arab Emírségek Szövetségi Nemzeti Tanácsának tagja fogalmazta meg, aki kultúrapártoló és szerzői tevékenységéről is ismert. A magyarországi színházakban azonban az idén azt a köszöntőt olvassák fel, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának felkérésére Parti Nagy Lajos író írt. A magyar központot, mint közleményében írta, az a szándék vezérelte, hogy az ez évi üzenet itt és most, színháziakhoz és nézőkhöz egyaránt szóljon.


Rengeteg program országszerte a színház világnapján 1

Épületeket be lehet zárni, elõadásokat szét lehet heccpolitizálni (Fotó: MTI)



Lakos Anna, a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elnöke az MTI-nek a napokban elmondta: kivételes, de nem az első alkalom, hogy Magyarországon magyar művészt kértek fel a köszöntő megírására. Hozzátette, hogy a nemzetközi üzenet a háború és a színház viszonyát taglalja, amely ma Magyarországon nem aktuális.

Parti Nagy Lajos köszöntőjében arról ír, hogy a színházat a személyesség, az egyszeriség minősége, varázsereje tartja meg, s teszi nélkülözhetetlenné. “Épületeket be lehet zárni, előadásokat szét lehet heccpolitizálni, de a színházat, mint néző és színész áhítatos performance-át nem lehet megszüntetni” – fogalmaz A verejték luxusa című üzenetében.

Gálaest, Vitéz László és a többiek

A MASZK színészegyesület a színházi világnapon jótékony célú gálaestet rendez Színház az egész… címmel a Madách Színházban, többek között Psota Irén, Börcsök Enikő, Haumann Péter, Mácsai Pál közreműködésével. A program része a Gobbi Hilda-, Soós Imre-, Vámos László-, Mensáros László- és Hevesi Sándor-díjak átadása is.

Az Új Színházban kedden nyílt napot tartanak. Az érdeklődők betekinthetnek a kulisszák mögé, és láthatják a Veszedelmes viszonyok című francia darab próbáját. A művet áprilisban mutatja be a teátrum. Az előadást Kiss Csaba rendezi, a két főszerepet Györgyi Anna és Seress Zoltán játssza. Este a Phaedra című darab előadása után közönségtalálkozót tartanak.

A Bárka Színházban kedd délelőtt Szervusztok Pajtikák, avagy Vitéz László és a többiek címmel Kemény Henrik bábelőadása látható, délután a színház stúdiósai adják elő Mágnás Miska című produkciójukat. Ezután kulisszajárást tartanak: a színfalak mögötti életet a színészek kalauzolásával ismerhetik meg a nézők, akik az esti előadás próbáját is “megleshetik”. A közönség este az Empedoklész című produkciót láthatja. Az est zárásaként Alföldi Róbert igazgató a jövő évadra szóló szabadbérleteket sorsol ki a nézők között.

Színház az MTV-n

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet kerekasztal-beszélgetést rendez kedden Bécsy Tamás esztéta, irodalom- és drámatörténész emlékére, az Örkény István Színházban pedig a Magyar Színházi Portál átalakulásáról lesz szó.

A világnapon az Örkény színházban a Szibéria Transz (Murlin Murlo) című darabot adják elő, a Vígszínház a Cseresznyéskertet játssza, a Pesti Színház pedig Heinrich von Kleist Amphitryon című darabját, amelynek 25-én, vasárnap lesz a bemutatója.

A Radnóti Színház a Jane Eyre című darabot adja elő, a Thália Színház Új Stúdiójában pedig Dürrenmatt Play Strindberg című műve látható. A Budapesti Operettszínházban a Menyasszonytánc, a Magyar Színházban a My fair lady és A csütörtöki hölgyek szerepel a műsoron.

A Magyar Televízióban kedd este Máté Gábor színművész olvassa fel a színházi világnap üzenetét. Ezt követően az m2 képernyőjén A Talizmán című zenés komédiát közvetítik a Katona József Színházból, Máté Gábor rendezésében.

Miskolcon és Szekszárdon a kulisszák mögé tekinthetünk

A színházi világnap alkalmából kedden változatos programokkal várják a közönséget a vidéki teátrumok.

Miskolcon a kulisszák mögé is betekinthetnek az érdeklődők, megismerkedhetnek a színház történetével, a smink- és frizurakészítés titkaival, és megtekinthetik a jelmeztárat – ismertette a programot Balogh Csilla, a teátrum szóvivője. Parti Nagy Lajos költő üzenetét a Játékszínben az Egy óra versek között című előadás előtt, a Nagyszínházban a Cseresznyéskert, a Csarnokban pedig a Cipolla előadása előtt olvassák fel. A Hajmeresztő tiszaújvárosi vendégjátékán a nézők nyomtatott formában kapják kézhez a szöveget. A világnapon a Színészmúzeumban a miskolci színjátszás történetét bemutató állandó tárlat mellett Szakács Györgyi Kossuth-díjas jelmeztervező kiállítását is megtekinthetik az érdeklődők.

Szekszárdon a Német Színház nyílt napot tart, reggel fél kilenctől folyamatosan fogadja az érdeklődőket. A látogatók megnézhetik a próbákat, az épületet, bemehetnek a különböző termekbe, megismerkedhetnek az ott dolgozókkal, bepillanthatnak a színház rejtelmeibe. Este a világnapi üzenet felolvasása után az Otelló kerestetik című darabot adják elő.

Anyám orra Kecskeméten

A Kecskeméti Katona József Színház Pintér Béla Társulatának Anyám orra című darabjával köszönti a világnapot. A Kecskeméti Országos Színházi Találkozó keretében, a nagyszínházban bemutatandó darabot Pintér Béla írta, rendezte, és a művész szerepel is az előadásban.

A székesfehérvári Vörösmarty Színházban kedden kulisszajárásra invitálják az érdeklődőket – mondta a teátrum marketingvezetője. Várkonyi Éva tájékoztatása szerint március 27-én egész napos program keretében járhatják végig az érdeklődők Réczei Tamás rendező színitanodásainak “idegenvezetésével” a teátrum épületét, s ismerkedhetnek a színfalak mögötti világgal. Ez alkalomból dedikált színészkártyákat, valamint az aznapi előadáshoz kapcsolódó, a teátrum egyes társulati tagjai által készített CD-ket is vásárolhatnak majd a színházba betérők.

Szeged Hamupipőkével, Eger vernével ünnepel

Szegeden, a nagyszínházban Rossini: Hamupipőke című operájának “beavató színházi” változatát láthatja két alkalommal is a közönség a színházi világnapon – közölte Borda Sándor, az intézmény marketingvezetője. Bár az előadás az eredeti mű rövidített változata, cselekményében teljes, mivel egy narrátor segíti a történet nyomon követését. A szereplők a színpadon elhelyezett zenekar tagjai között játszanak, így a nézők látják, mikor melyik hangszer szólal meg. A kisszínházban Nyikolaj Koljada kortárs orosz író Murlin Murlo című “végjátékát” adják elő Székhelyi József rendezésében.

Az egri társulat is rendhagyó módon ünnepli az idén a színházi világnapot: kedden délelőtt az érdeklődők betekinthetnek a Verne regénye alapján készült színmű, a 80 nap alatt a Föld körül próbáiba, majd az előre bejelentkezett csoportokat a színházi szakemberek bevezetik a kulisszák mögé. Később a stúdiószínpadon Parti Nagy Lajos Ibusár című monodrámáját tekinthetik meg a nézők, a rendező, Szegvári Menyhért kommentárjával kísérve. A színházi ünnep csúcspontjaként Shakespeare A tél meséje című művét mutatja be a társulat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik