Élet-Stílus

Virrasztás Kaszás Attila emlékére

A jövő hét végén tízórás virrasztást tartanak a Nemzeti Színházban Kaszás Attila emlékére, a közönség ugyanakkor már most szombattól leróhatja tiszteletét a művész emlékhelyén.

Közös virrasztást terveznek jövő pénteken a Nemzeti Színházban a most elhunyt Kaszás Attila emlékére – mondta el szombaton az MTI-nek Jordán Tamás főigazgató. A színház előcsarnokában ugyanakkor már most szombattól emlékhelyet alakítottak ki, hogy a közönség leróhassa kegyeletét a színész emléke előtt – közölte Horvátth Orsolya, az intézmény PR-vezetője.

Jordán Tamás tájékoztatása szerint a virrasztásra péntek este 8 órától szombat reggel 6-ig bárki eljöhet, aki “egy gyertyával vagy egy szál virággal le akarja róni kegyeletét és a színészekkel együtt közösen akar emlékezni Kaszás Attilára. Mint mondta, a nagy színházteremben Kaszás Attila “vélhetően halhatatlanná váló alakításait” vetítik majd. “Nagyon meghitt, bensőséges, Kaszás Attilához méltó megemlékezést szeretnénk” – hangsúlyozta Jordán Tamás.

A főigazgató nem hivatalos közlése szerint Kaszás Attilát a Vígszínház és a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. A temetés ideje és helye még nem ismert, ugyanis Kaszás Attila Szlovákiában született.

Fénycsóvákkal helyettesítik

Szólt arról is, hogy bár “kegyetlennek, cinikusnak tűnhet”, de már akkor döntöttek a helyettesítésről abban az öt darabban, amelyben a színész játszott, amikor “Attila még köztük volt”. “A színház legkegyetlenebb törvénye, hogy játszani kell” – mondta Jordán Tamás.

Ismertetése szerint ezen darabok egyike a Holdbeli csónakos, amelyet vasárnap játszanak a Nemzeti Színházban. Bár a “beugró” színészt kiválasztották, a vasárnapi előadáson még nem szerepel. Kaszás Attila helyét ugyanis fényeffektusokkal helyettesítik, így emlékezve a színészre. Az előadás bevételét a színház Kaszás Attila családja megsegítésére ajánlja fel. Jordán Tamás tájékoztatása szerint kedden a Tizenkét dühös ember című darabban már a “beugró” színész lép a színpadra.

Április 10-én lesz a díszbemutatója Kaszás Attila utolsó filmjének, az 56 csepp vér című musicalnek – közölték a produkció munkatársai az MTI-vel. Az 56-os forradalomba ágyazott Rómeó és Júlia történetben Kaszás Attila Lőrinc barátot alakította. Kaszás Attila színművész hétfőn a Nemzeti Színházban, előadás előtt lett rosszul, a kórházban agyvérzést állapítottak meg és pénteken este hunyt el, 47 éves korában.

Valószínűleg veleszületett rendellenesség okozta


A vérkeringés összeomlása volt Kaszás Attila színművész halálának közvetlen oka – hangzott el a szombaton az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben tartott sajtótájékoztatón. Bognár László idegsebész-professzor, az intézet megbízott főigazgató-főorvosa bevezetőjében hangsúlyozta, hogy “a nagy népszerűségnek örvendő színész elhunytát övező nagy érdeklődésre való tekintettel” rendezték a rendkívüli sajtótájékoztatót, hogy ismertessék azt, ami az intézetben történt és azt, hogy mit gondolnak az esetről.

Szikora István, az intézmény főigazgató-helyettes főorvosa a betegséget általánosságban ismertetve, elmondta, hogy az agyat borító lágy hártya és az agy felszíne között elhelyezkedő valamilyen ér megrepedése következtében fellépő vérzésről van szó. “Az európai populációban 100 ezer emberre 10-16 ilyen eset jut évente. Magyarországon 1000-1500 közé tehető az ilyen esetek előfordulása” – mondta. Magyarázata szerint az esetek 85 százalékában, egy veleszületett érfali gyengeség következtében, fokozatosan növekvő vékonyfalú értágulat alakul ki, amely egy bizonyos pillanatban megreped.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik