Gerendai Károly és édesanyja az est folyamán valószínűleg hiába ivott kis kortyokban vizet és tartotta vissza levegőjét, sokáig kellett csuklania, amennyit a közönség emlegette a tánc és színházi sátor környékén. De ne menjünk ennyire előre.
Kezdjük ott, hogy mi elsősorban, mint sokan mások Nick Cave miatt jöttünk, de ha a kultikus előadón a rocksztárok aggkori tünetegyüttesét észleljük, akkor inkább alternatív program megvalósításába kezdünk Klezmatics, Yann Tiersen vonalon. Nick Cave-nek végül négy számot adtunk. Az első jel, hogy nem biztos, hogy szimpatikus az ausztrál sztár, amikor kiderült, hogy csak az előre leegyeztetett 30 fotós fényképezheti az első száma alatt, akiket külön keresnek meg, hogy közöljék velük a jó hírt. Ebből fakadóan nem is sikerült használható képet készíteni róla. Az új lemezéről előtte nem hallgattam még egyetlen számot sem, de most, hogy a négy koncertszámból három újat megízlelhettem, (a negyedik a Red Right Hand volt), nem szaladok gyorsan a lemezboltba. Elindultunk hát a világzenei színpad felé.
A Klezmatics az este egyetlen pozitív meglepetése volt. Nem csak azért, mert az új lemezük anyaga friss, élettel teli és táncra készteti a hallgatót, de azért is, mert minden mozdulatukon látszik, hogy örömből zenélnek (mellesleg az egész koncert alatt lehetett fotózni). Lehetséges, hogy a Nick Cave koncert is jó volt, de mi örültünk, hogy ismét a világzenei színpad mellett döntöttünk.
Régi nagy kedvencünk, az Amelie filmzenéjét is szerző Yann Tiersen viszont csalódás volt, amiről nem ő, hanem sokkal inkább a szervezők tehetnek. Miután ugyanis a Sziget egyik végéből átértünk a tánc- és színházsátorhoz, a már-már megszokott zöldségillat mellett csak a biztonsági őr fogadott minket, mondván, hogy túl sokan vannak a dombon, és nem engednek be több embert. Miután a sajtós nyakbaakasztóval sikerült valahogy bevergődni, abban sem volt öröm. Egyrészt domboldalon az esőtől csúszós füvön igencsak balesetveszélyes felkapaszkodni. Másrészt oldalról semmit nem lehetett hallani. A fent lévők heringkonzerv-tömegébe pedig lehetetlen beférkőzni. Így a bejáratnál anyázó vendégek indulata teljesen érthető. Miért nem tudták normális helyszínre tenni, az egyébként egyáltalán nem kamarazenét játszó zenészeket. Ha már kifizették a nem éppen olcsó karszalagot.
Az est további részét végigtáncoltuk a tapasztalatunk szerint a legjobb zenét nyomó HVG-kocsmánál, és letudtam az évente kötelező szemüvegleesést-összetaposást, amiről Gerendai Károly egyáltalán nem tehet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
