A Klímaváltozás kihívásával szembesülve címet viselő konferencián visszavonult, de a világ sorsa iránt felelősséget érző politikusok, aktív üzletemberek és akadémikusok vitatták meg a felmelegedés küszöbön álló veszélyeit. Az Independent című brit napilap szerint ez az első olyan nemzetközi konferencia, melyen „fajsúlyos” emberek is
megjelentek, és immár nem a beláthatatlan messzeségben felvázolt, hanem nagyon is közeli jövőről beszéltek a globális felmelegedés kapcsán.
A konferencia záróokmánya, melyet a résztvevők elsősorban a világ vezető hatalmainak címeztek, arra hívja fel a figyelmet, hogy a tragikus eseményeket hordozó jövőre egyáltalán nem kell sokáig várnunk. A beszámoló szerint ugyanis, ha nem változnak meg radikálisan a globális felmelegedést elősegítő tendenciák a követlező évtizedben, akkor 2015-től már esélyünk sem lesz arra, hogy megállítsuk vagy visszafordítsuk a drámai következményekkel járó felmelegedési folyamatot.
|
A jelentés arra a feltételezésre épül, hogy a következő tíz év alatt több mint 1 Celsius fokkal nő meg a Földön az átlagos hőmérséklet. Kutatók jóslatai szerint, amennyiben az 1750-es évben mért adatokhoz képest 2 fokkal megemelkedik az átlaghőmérséklet, akkor a folyamat már öngerjesztővé válik. 1750-től a mai napig egyébként 0,8 fokos átlaghőmérséklet-emelkedést regisztráltak a tudósok, de a jelentés íösszeállítói szerint a következő tíz évben radikálisan fegyorsul a felmelegedés folyamata.
Ennek az lenne az oka, hogy a légkör széndioxid-koncentrációja radikálisan növekedik a közeljövőben: a jelenlegi 379 milliomod térfogatrészről (ppmv) évi két egységnyi növekedéssel számolva, 10 év múlva eléri a 400-as határt. „Egy ökológia bomba ketyeg már régóta” – jelezte Stephen Byers, Anglia korábbi közlekedési minisztere a konferencián. Byers egyébként jelenleg is egyik legközelebbi embere Tony Blairnek, aki ebben a fél évben nemcsak az Európai Unió soros elnöke, hanem egyszerre a G8-ak elnöki tisztét is betölti, és egy határozott programmal kísérli meg felhívni a probléma súlyosságára a világ vezetőinek és a világ közvéleményének figyelmét.
Kyoto: egy totalitárius ideológia alapvetése?
A beszámoló készítői szerint két lényeges kérdésben kell azonnal lépnie a világ országainak. Egyrészt a G8-aknak el kell határozniuk, hogy villamosáram-termelésük egynegyedét legkésőbb 2025-re megújuló erőforrásokból merítik, 2010-ig pedig megduplázzák a klímakutatásra fordított pénzösszeget.
Másrészt a konferencián résztvevők hangsúlyozták a kyotói egyezmény betartásának fontosságát is. Az egyezmény egyébként éppen három hét múlva lép életbe, miután Oroszország is ratifikálta tavaly november
elején. Érdekes ugyanakkor, hogy Putyin elnök egyik legközelebbi tanácsadója, Andrej Illanirov többször is igen radikálisan fogalmazott a kyotói egyezmény kapcsán, nem ritkán a totalitárius ideológiák képviselőihez hasonlítva az egyezmény támogatóit.
Illanirov szerint a kyotói egyezmény megállapításai légből kapottak, semmiféle komoly, tényekre alapozott tudományos vizsgálat nem támasztja alá őket, a felmelegedés és a szén-dioxid-kibocsátás között pedig semmiféle összefüggés nem mutatható ki. Éppen ezért szerinte az egyezmény mindössze egy olyan emberellenes agyszülemény, mely csakis a XX. század két totalitárius ideológiájához hasonlítható – legalábbis hazugságaikat tekintve.
Csak a helyszín változik?
Oroszország azonban egyelőre minden ilyen kirohanás ellenére jól jár az egyezmény életbe léptetésével. Mivel a számára kiszabott szén-dioxid-kibocsátási rátát messze nem éri el, az egyezmény érteleme szerint a fennmaradó részt olyan nagy szén-dioxid-kibocsátó országoknak is eladhatja, mint az Egyesült Államok vagy éppen Japán. Ezek az országok viszont arra hivatkozva utasították el az egyezmény ratifikálását, hogy a különleges elbánásban részesülő és az egyezmény szigora alól iy módon kibúvó harmadik világbeli, fejlődő országok, mint Kína vagy India nem kötelesek betartani az egyezményt, noha szén-dioxid-kibocsátásuk nemsokára eléri, sőt gazdasági fejlődésük ütemét figyelembe véve, meg is fogja haladni az Egyesült Államokét.
Egy amerikai kutatóintézet vezetője sokak szerint nem ok nélkül fogalmazta meg kételyét ekként: „Mi értelme van annak, hogy a hatalmas gyárak ezután nem Chicagóban, hanem Dél-Amerika vagy éppen Kína valamelyik nagyvárosának közelében ontják a káros anyagokat, miközben az amerikai gazdaság szinte teljesen tönkre megy? Ez nehezen aligha környezetvédelemenek, hiszen mindössze a kibocsátók helye változik, a kibocsátott mennyiség nem.”
