Élet-Stílus

Megérkeztek a bioturisták a Nemzetközi Űrállomásra

"Bioturistákkal" és a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységének szánt felszereléssel, illetve ellátmánnyal a fedélzetén vasárnap hajnalban kézi vezérléssel kikötött a Föld körül majd 400 kilométeres magasságban keringő bázison a Progressz M-53 orosz teherűrhajó - közölte a Roszkoszmosz orosz űrügynökség.

Az összekapcsolódás az előre eltervezett időben történt, de a kikötés előtti percekben megszakadt az kapcsolat a földi irányítás és teherűrhajó között. A Moszkva melletti Koroljovban lévő irányítóközpont beszámolója szerint ez azonban nem volt különösebben zavaró. Mivel azonban a Földről nem tudták kiadni a parancsot az automatikus üzemmód programjának az indítására, a teherűrhajót Szergej Krikaljov orosz űrhajós kézi vezérléssel illesztette az ISS-hez.


A Porgressz 2,5 tonna hasznos terhet – fűtőanyagot, felszerelést, élelmiszert és vizet, valamint oxigént szállított az ISS-re. A fedélzetén vannak az utóbbi időben állandóan akadozó Elektron oxigénfejlesztő rendszerhez szükséges tartalék alkatrészek is – közölték az űrügynökségnél.


Pszichológusok véleménye szerint azonban az április óta az ISS-en tartózkodó Krikaljov és John Phillips amerikai űrhajós az otthonról érkező küldeményeket és a minden teherűrhajóval elküldött friss zöldséget és gyümölcsöt várják leginkább. A teherűrhajón – immár másodszor – csigák is utaztak az űrállomásra.


A Grúziából való állatok négy hónapot fognak a világűrben töltetni. Az előző “csigacsapat” két hónapot repült a kozmoszban a súlytalanság állapotában, és április végén tért vissza a Földre. Az első kísérlet eredményei június végén lesznek ismertek. Az intézet tudósai kioperálták a csigák egyensúlyi szervét és elektronmikroszkóp alatt tanulmányozták őket.


A tudósok az egyensúlyért felelős sejtek tanulmányozásával az űrben bekövetkezett változásokat kívánják feltárni. Az űrállomáson végrehajtott első csigakísérlettel a súlytalanságnak az ember egyensúlyszervére gyakorolt hatását tanulmányozzák, mivel az ember és az állatok egyensúlyszervében lévő sejtek között nincsen lényeges különbség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik