Amennyiben félszáz évvel ezelőtt a Balaton partján telepedett volna le Kőrősi Imre nagyapja, ma talán jachtkikötőt vagy szörfiskolát építene a hajdúszoboszlói Digitroll Kft. tulajdonosa. A nagyszülők azonban az ország legmagasabb pontjához közeli, 600 méteres tengerszint feletti magasságon fekvő Mátraszentistvánon vertek gyökeret, így unokájuk a mezőgazdasági mérőműszerek gyártásából származó nyereségét egy mátrai sí- és szabadidőközpont építésébe fektette/fekteti be.
Szinte a nulláról kellett kezdeni az építkezést. A sípálya egészen a rendszerváltozásig a visontai Gagarin hőerőmű dolgozóinak kikapcsolódását volt hivatott szolgálni. Az erőműtársaság privatizációja után az új tulajdonosok már nem tartottak rá igényt, így az önkormányzatra szállt. Az öt településért (Mátraszentistván, Mátraszentlászló, Mátraszentimre, valamint Galyatető és Fallóskút) felelős helyhatóságnak azonban nemigen volt rá pénze, hogy bármit is kezdjen a pályával, illetve a természeti adottságokkal, jóllehet, a mikroklimatikus viszonyok ideálisak a téli sportokhoz.
Másfél évtizede az osztrák kormány támogatásával készült egy területfejlesztési koncepció: egy mátrai sport- és rekreációs övezet terveit vetették papírra. Az elképzelést, amely egyebek mellett kerékpárutak építésére, illetve a galyatetői és a szentistváni sípályák fejlesztésére vonatkozott, elvben mindenki támogatta, pénz viszont nem került hozzá. Így aztán a szentistváni lejtőket lassanként kezdte visszafoglalni a természet. A területtel együtt a régi sílift üzemeltetési jogát is megkapta az önkormányzat a mátrai erőműtől.
Osztrák mintára
Kőrősi Imre, miután megelégelte nézni a sípálya leépülését, és a Digitroll Kft. alaptevékenysége már lehetővé tette, hogy újabb üzletágat nyissanak, húszéves bérleti szerződést kötött az önkormányzattal. A nem kis kockázattal járó befektetést megalapozó üzleti terv elkészítését profikra bízta. A Raiffeisen Consulting szakértői alaposan meghányták-vetették a hajdúszoboszlói vállalkozó elképzeléseit. Ha jelentős haszonnal nem is kecsegtet a befektetés, mindenképp hitelképesnek bizonyult a terv. Az eddig elköltött 300-320 millió forint 70 százaléka banki forrásból származik. „Hasonló adottságok mellett, a mai technikával Ausztriában, Szlovákiában száznapos a síidény” – érvel Kőrősi Imre. A feladat tehát világos volt, ugyanolyan technikát kell Mátraszentistvánra telepíteni, mint amilyennel az osztrák vagy a szlovák pályákon dolgoznak. Újabb felvonókat kellett létesíteni, illetve – ami talán még ennél is fontosabb – hóágyúkat kellett a pályák mellé telepíteni.
 |
Ma már hat osztrák berendezés „gyártja” a havat a szezonban. Az elmúlt évek során ugyanennyi pályát alakítottak ki, a leghosszabbat kivilágítják, vagyis sötétedés után is használható. A ma már összesen három és fél kilométernyi pályára négy lifttel lehet feljutni. Az önkormányzat közben bővítette, s bővíti tovább a parkolókat. Felépítettek több rönkkunyhót, amelyekben a személyzetet helyezik el telente, illetve az egyikben egy büfét alakítottak ki. Az idei szezonra elkészült egy melegedő és egy rönkbár, valamint síóvoda is üzemelni fog. „A következő lépés öt éven belül, további mintegy 300 millió forintos ráfordítással egy négyszékes ülőlift beállítása, és egy egy kilométeres lesiklópálya kialakítása lesz Ágasvár felé” – mondja Kőrősi Imre. Az előző, szerencsésen hosszúra nyúlt szezonban december közepétől március végéig közel kilencven napig üzemeltek a felvonók.
Személyes indíttatásból
Üzleti terv ide vagy oda, a sípályafejlesztés Magyarországon a nagy kockázatú befektetések közé tartozik. Még az egyik legjobb adottságokkal rendelkező pályarendszer megújulásához is személyes indíttatásra volt szükség. Az autóalkatrész-kereskedelemből pénzt csináló Láng Róbertet is a síelés szenvedélye vitte bele a Nagy-Hideg-hegyi sícentrum felfuttatásába még a kilencvenes évek második felében. A külön erre a célra alapított Si-Ker Kft. eddig mintegy 100 millió forintot fordított – kizárólag saját forrásból – a pályarendszer és az infrastruktúra fejlesztésére. Felújították a felvonókat, illetve a Nagy-Hideg-hegyi és a magas-taxi turistaházat. A hegyen ma négy pálya üzemel.
A fejlesztés és az üzemeltetés során alkalmasint felmerülő adminisztratív és egyéb akadályok leküzdésében Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter, a Magyarországi Kárpát Egyesület elnöke Láng Róbert szövetségese. Az őszi pályakarbantartást, kaszálást is az egyesület tagjai végzik el, koszt és kvártély fejében. Most közös erővel igyekeznek megteremteni a hóágyúk letelepítésének lehetőségét. Tudni kell, hogy ez a hegy a Duna-Ipoly Nemzeti Park különösen védett belső területeihez tartozik. Láng Róbert korábbi nyilatkozatai szerint a sícentrum fejlesztésének legfőbb akadályát mindig is inkább a helyi erdészek jelentették, kevésbé az anyagi források. A Si-Ker Kft. ma nullszaldós, nem is számítanak rá, hogy valaha komoly nyereséget fog hozni a cég. Már az is eredménynek volna tekinthető, ha az újabb és újabb fejlesztésekhez nem kellene a tulajdonosnak a zsebébe nyúlni.
Ma Magyarországon 35 síterep található. Ezek többsége pár száz méteres, inkább csak némi csúszkálásra alkalmas hely, s van néhány műhavas tanlejtő. Mindössze kilenc-tíz helyen van hosszabb, több pályából álló, több felvonóval üzemelő síközpont. Általában egy-egy síklub kezelésében működnek a pályák, ilyen a legtöbb, összesen nyolc felvonóval működő bánkúti pályarendszer is. A 800-930 méteres tengerszint feletti magasságban lévő központ esetében főként pályázati pénzekből, illetve a tagok által nyújtott kölcsönből tudnak fejleszteni. Tavaly ez utóbbi forrásból sikerült 40 millió forintért egy új, tányéros felvonót beállítani, egy régi lift helyére. Kékestetőn az önkormányzat részvételével dolgoznak több helyen a téli sportolási lehetőségek fejlesztésén. Összesen 3 milliárd forint értékű beruházás kezdődött 2003-ban. Már felújították a majdnem 2 kilométeres déli sípályát, kibővítették a szociális létesítményeket, illetve két körbár és egy önkiszolgáló étterem is létesült. Korszerűsítették a jegykiadást és kezelést, valamint a hóágyúzott terület is bővült.
Folyik a vita
Sport és gazdasági szakemberek körében hosszú évek, talán évtizedek óta vitatott, érdemes-e nálunk sípályafejlesztéssel foglalkozni. A síelők számáról nincsenek pontos kimutatások, számukat 600-700 ezer közé teszik, ők az elmúlt években egy-egy szezonban 14 milliárd forintot költöttek el, jellemzően külföldi pályákon. Magyarország, domborzati és klimatikus viszonyai miatt, képtelen felvenni a versenyt a szomszédos Ausztria vagy Szlovákia síterepeivel, amelyek közül jó néhány már két-három órás autózással elérhető Budapestről. „Ahol a hógyártás feltételeit nem tudják megteremteni, ott nincs is értelme semmilyen pályafejlesztésnek” – mondja Gótzy Antal, a Magyar Síszövetség alpesi szakágának vezetője. Ennek ellenére úgy véli, biztatni érdemes mindazokat, akik pénzt és energiát fektetnek egy-egy hazai sípálya fejlesztésébe, hiszen minden bizonnyal számosan vannak olyanok, akiknek csak ezzel nyílik lehetőségük a sízésre, mert a külföldi pályák anyagi, vagy más okból elérhetetlenek számukra.
A jelenlegi pályák többszörösére volna azonban ahhoz szükség, hogy az akár hétvégi síelésre is külföldre utazó magyarokat itthon lehessen tartani. A hazai pályákon egy-egy téli hétvégén így is rettentő tumultus alakul ki, a felvonóknál fél-háromnegyed órás várakozással. Mások szerint a hazai pályák között több is rendkívül szép fekvésű, adja magát a fejlesztésre. Gótzy Antal ennek ellenére óva intene attól, hogy bárki is túlságosan nagy pénzeket fektessen a hazai pályák bővítésébe.
