Az Arsenal háza táján egyre több fecske veszi az irányt Milánónak. A francia futball talán legjobb védekező középpályása, Mathieu Flamini után a 23 éves svájci Philippe Senderos is fekete-vörösre cseréli a piros-fehér mezt.
A középhátvéd kölcsönbe érkezik a San Siróba, ám az olaszoknak elővásárlási joguk van, amennyiben egy esztendő után is látnak még fantáziát a játékosban.
Senderos egy évig kölcsönben szerepel a Milanban (ansa)
A futballista megítélése felemás – mindezt elsősorban rapszodikus teljesítményének köszönheti. Remek mérkőzéseket követően gyakran betlizett, s bár az ellenfél kapuja előtt markáns a fejjátéka – 74 angol bajnokin négy gólt szerzett – védőmunkája nem egyszer mélyítette Arséne Wenger ráncait.
Milánóban ugyanakkor nem volt választási lehetőség. Az idei átigazolási taktikát elsősorban az „elsőkerék-meghajtásra” kihegyező olaszok komoly bajba kerültek azok után, hogy a védelem karmestere, Alessandro Nesta megsérült, míg esetleges pótlói közül Simic és Digao is távozott – előbbi a Monaco, utóbbi a Standard Liége csapatában folytatja.
Bár augusztus második felében úgy tűnt, a Chelsea szerb védője, Braniszlav Ivanovics Milánóba tart, a klubcsere végül meghiúsult.
Ezt követően erősödött fel az London-Milánó vonal, s mivel a manchesteri Mikael Silvestre érkezésével a londoniaknál megoldódott a védelem problémája, a 2006-os vb-n és a júniusi Európa-bajnokságon is szolid teljesítményt nyújtó 31-szeres svájci válogatottról könnyű szívvel mondtak le az Arsenalnál.
A cseh Radoslav Kovac is a Milan kiszemeltjei között van (AP)
A Milan ugyanakkor tovább erősítené védelmét – az Adriano Galliani ügyvezető által felvázolt tervek alapján a cseh Radoslav Kovac (Szpartak Moszkva) és a brazil Thiago Silva (Fluminense) is kiszemelt.