A csehországi Ostrava állatkertjében vezetett európai állatkerti víziló törzskönyv szerint Európában 76 állatkertben mutatnak be nílusi vízilovakat, összesen 202 egyedet. Bár az állatok közül néhánynak ismeretlen a származása, az egész európai állatállomány végső soron 31 alapító tenyészállatra vezethető vissza, amelyek még az afrikai vadonból kerültek Európába. Ezek közül négy állat, Arany, Bandi, Mombassa és Nairobi egykor a budapesti állatkert lakója volt – közölte a Fővárosi Állat- és Növénykert.
Arany és Bandi 1912-ben (forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert)
Az alapító tenyészállatok természetesen nem egyenlő mértékben járultak hozzá a jelenlegi európai vízilóállomány génjeinek összességéhez. Eltérések mutatkoznak az alapján, hogy az adott alapító a jelenleg élő egyedekhez képest hány generációval élt korábban, illetve, hogy mennyi leszármazottja van. A 31 alapító állat közül Nairobi és Mombassa génjei találhatóak meg a legnagyobb számban, de a sokkal régebben élt Bandi és Arany is jelentős mértékben járult hozzá a jelenlegi európai vízilóállomány génkészletének változatosságához.
Köztük is pusztított a háború
A legrégebben befogott törzsalapítók egy drezdai és egy budapesti tenyészpár egyedei voltak: Wakene és Wally a becslések szerint 1911-ben került a Drezdai Állatkertbe, Bandiról és Aranyról viszont biztosan tudjuk, hogy a fiatal, vadon befogott állatokat 1912 márciusában vásárolta a Fővárosi Állat- és Növénykert egyenként 8000 aranykoronáért. Természetesen ennél korábban is hoztak Európába vízilovakat, ám ezeknek az állatoknak vagy nem született utódjuk, vagy – ha született is – ma már egyetlen leszármazottjuk sem él.
Tulajdonképpen az is csodával határosnak mondható, hogy a második világháború előtt élt állatkerti vízilovaknak ma is élő leszármazottai vannak, hiszen a nagy világégés idején az európai állatkertek vízilovainak jelentős része elpusztult. Így a müncheni zoo egykori Rosa nevű vízilován, és a már említett két drezdai és két budapesti állaton kívül nincs is tudomásunk olyan törzsalapító tenyészállatról, amelyet még a második világháború előtt fogtak be.
Az „aranyborjak”
A két budapesti vízilóvérvonalból, amelynek leszármazottai ma is élnek az európai állatkertekben, az „aranyborjak dinasztiája” a régebbi. Ezt az ágat két tenyészállat, Bandi és Arany alapozta meg. Érkezésükkor már volt egy idősebb víziló is Budapesten, az 1893-ban érkezett Jónás személyében, ám az Állatkert 1909-12-es átalakításával összefüggésben fontosnak tartották két fiatal, szaporításra is alkalmas állat beszerzését. Arany és Bandi frigyéből összesen 11 borjú született, majd Bandi 1937-es pusztulása után Arany még további 3 borjat hozott a világra egy fiatalabb, már állatkertben született hímtől.
Arany érkezésekor az Ara nevet kapta, mint Bandi arája, átkeresztelése a két világháború között történt, mert a rendszeres szaporulat folytán valóban aranyat ért. Azokban az időkben ugyanis a kis vízilovak voltak az állatkertek „valutája”: az „aranyborjakat” más, nehezen beszerezhető állatokra, például csimpánzokra cserélték.
Arany és borja, Kincsem 1931-ben (forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert)
Arany pusztulását végül a háború okozta: 1945-ben, Budapest ostroma alatt hullott el. A tizennégy borjú igen komoly utódszámnak mondható, ráadásul a nőstény borjak közül többen felnövekedve maguk is számos utódot hoztak a világra. 2003-ban született meg az Aranytól és Banditól származó hatodik generáció első képviselője.
Nairobi és Mombassa
A másik budapesti eredetű víziló dinasztiát az a két tenyészállat alapozta meg, amelyeket a második világháborút követően szerzett be az Állatkert. Mombassa, a nőstény, és Nairobi, a hím 1958. július 7-én került Afrikából a magyar fővárosba. A két állat frigyéből tizenhárom borjú született, ám Nairobinak öt további utódja volt a háborút túlélt idős Kincsemtől.
Ami pedig a Mombának becézett nőstényt illeti, Nairobi 1979-es pusztulása után még további három borjat ellett, amelyeknek az 1985-ben érkezett, Süsü nevű hím volt az apjuk. Nairobi és Mombassa tehát számos utódot hagyott hátra, amelyek – más állatkertekbe kerülve – maguk is rendkívül szaporának bizonyultak. Így nem csoda, hogy ez a két állat meghatározónak számít az európai vízilovak szövevényes családfájában.
