Szórakozás

Új dalában mond oda gyermeke apjának Nkuya Sonia

A Sugarloaf együttes legújabb számában mintha az énekesnő expárjával való konfliktus is felelevenedne.

Hosszú ideje harcban áll egymással Nkuya Sonia és volt párja közös kislányuk felügyeleti jogáért. A közel egy éve tartó kálváriában Sonia már a rendőrség elől is bujkált, de egyelőre úgy tűnik, fellélegezhet kissé, és békében nevelheti cuki kislányát.

A Sugarloaf együttes új dalában azonban mintha kissé ismerős lenne a történet: “Hiszek a családban, hiszek az anyáknak, de nem hiszek a csalfa, hazug apák­nak” – énekli Sonia, aki a Borsnak röviden mesélt is legújabb szerzeményükről.

“A Ki követ? című szám teljesen véletlenül, de szinte egy az egyben leírja a helyzetemet. Szomorú történet, de ha valaki tanul belőle, akkor jó, hogy közhírré tettem az enyémet” – mondta el az egykori megasztáros.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik