Magyarországon házhoz jött Európa, lényegesen javítva ezzel a hazai kereskedelem korábbi színvonalát. Az alágazati toplisták élbolyában zömében európai – elsősorban német és osztrák – hálózatok találhatók. A szektor unióérettsége ebből a szempontból tehát nem kétséges. Más kérdés, hogy bizonyos kereskedelemmel kapcsolatos jogszabályok – így elsősorban a fogyasztóvédelmi előírások – még harmonizálásra várnak. Az Európai Unió (EU) a fogyasztóvédelemnek kiemelt jelentőséget tulajdonít: a magyar hatóságokat az EU és az OECD burkoltan többször is elmarasztalta, mert szerintük az erre vonatkozó hazai törvényt már jóval korábban el kellett volna fogadni. Érdekes módon azonban, ilyen jellegű – a kérdést átfogóan rendező – jogszabályt az EU nem tart számon: a fogyasztóvédelmi előírásokat elsősorban az áru- és szolgáltatás-specifikus irányelvek tartalmazzák. A tagállamok gyakorlata így meglehetősen sokszínű. Ausztriában például a polgári jog igazít el a fogyasztók védelmét illetően, Belgiumban viszont külön törvényt alkottak erre a célra. Utóbbi jogszabály – csakúgy mint a legátfogóbbnak tekintett görög rendelkezés – megtiltja a tisztességtelen kereskedelmi magatartást, s szabályozza a házaló kereskedelmet, valamint a csomagküldő szolgáltatást is.
A hazai – egyelőre még az Országgyűlés asztalán heverő – fogyasztóvédelmi törvény az ügyet a jogharmonizációs kötelezettségeknek megfelelően rendezi, mintegy 35 közösségi jogszabályt építve be a magyar kódexbe. Maga a törvény persze még nem jelenti automatikusan a jogok érvényesülését. Az 1991-ben aláírt társulási szerződés szerint a közösségi színvonalú fogyasztóvédelem elérésére hazánknak tíz év áll a rendelkezésére.
Az ezredfordulóra persze minden bizonnyal átalakul a kereskedelem szerkezete is. Szakértők szerint a mai uniós folyamatok egyszersmind a hazai változások előképének is tekinthetők. Másfelől, a hazai kereskedelemben zajló mai tendenciákon a kontinens fejlett országai már korábban átestek. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szerint a közép- és kelet-európai kiskereskedelmi hálózat – főleg koncentráltságát tekintve – a hatvanas évek nyugat-európai viszonyaira emlékeztet. (A hatalmas különbségekből Magyarország és Lengyelország az utóbbi időszakban jócskán “faragott”, elhúzva némileg a többi államtól.)
A jelenlegi európai folyamatokat mindenekelőtt a nagyfokú koncentráció jellemzi. Az ez ügyben élenjáró Norvégiában az öt legnagyobb élelmiszer-kereskedő piaci részesedése 95 százalékot tesz ki. Általános tendencia a nagy alapterületű egységek számának emelkedése is. A láncok térnyerését jelzi, hogy az élelmiszer-forgalom mintegy felét a szupermarketekben és a diszkont áruházakban bonyolítják le. Új piacokat mindazonáltal csak néhány ország társaságai keresnek: a legmobilabbak az angol, a német, a belga, a francia és a holland vállalatok.
Európa kereskedelmi szempontból fejletlenebb régióit a tőkeerősebb nyugati cégek szinte “felosztották” egymás között. A franciák inkább Dél-Európa felé terjeszkednek, míg a németek főleg Skandináviában, valamint Közép- és Kelet-Európában nyomulnak. A tőke mozgását az is mozgatja, hogy az unióban is eltér a nagyáruházak építésére kivetett hozzáadottérték-adó mértéke, s különbözőek a környezetvédelmi előírások. Befolyásolhatják a letelepedést a boltok nyitva tartását szabályozó rendelkezések is.
Fontos tendencia, hogy a koncentráció növeli a kiskereskedők alkupozícióját a beszállítókkal szemben: az élelmiszer-gyártóknak általában lejjebb kell menniük az árral, hogy bekerülhessenek a nagy hálózatokba. Az sem mindegy persze, hogy mely láncok polcain árulják portékáikat. A hipermarketekben a legnagyobb a választék, általában mintegy 20 ezer féle termékkel, a szupermarketekben körülbelül tizedennyi, míg a diszkontokban átlag félezer fajta árut kínálnak. A szolgáltatások színvonala a diszkontokban a legalacsonyabb, míg a szupermarketekben a legvonzóbb.
Mindezen túlmutató általános tendencia magának a vásárlási folyamatnak a korszerűsödése – részben a vonalkódrendszer, részben pedig az elektronikus fizetőeszközök elterjedésével. Előbbi a kereskedelmi hálózatok fellegvárának számító Skandináviában a legnépszerűbb, míg a hitel- és a bankkártyákkal való fizetési mód az Egyesült Királyságban és Hollandiában honosodott meg a leginkább. Elemzők szerint – bár ezen eszközök terjedése folyamatos -, belátható időn belül nem csökken drasztikusan a készpénzes forgalom, hiszen a kisebb napi bevásárlások így intézhetők el a legkönnyebben. Az időkímélő home shopping az EU-ban is csak a kiskereskedelmi forgalom 2,5 százalékát teszi ki. A telefonon, faxon és az Interneten történő eladások népszerűsége az ezredfordulóig várhatóan emelkedni fog (egyes becslések szerint az ilyen jellegű üzleteknek 2 millió vevőjük lesz Európában). A tengerentúli tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy e technika terjedésének határt szabnak a vásárlói szokások.
Az EU-n belül a kereskedelmi tendenciák szempontjából is számottevő eltérések vannak. A német és a francia vásárlók például egyaránt előnyben részesítik a nagyobb hálózatokat: ezekben az országokban – a forgalomcsökkenés ellenére, az uniós átlagot meghaladva – a vásárlások mintegy négyötöde a szuper- és hipermarketekben folyik, annak ellenére, hogy Franciaországban tavaly adminisztratív úton korlátozták a további bevásárlóközpontok létesítését. Ausztriában ugyanakkor a koncentráció olyan mértéket ért el, hogy a két legnagyobb vállalat, a Billa és a Spar a forgalom több mint felét bonyolítja le. Spanyolországban, szintén nő a hálózatok száma, a szupermarketek azonban a forgalomnak egyelőre “csak” 40-44 százalékát adják.
Az elkövetkező években további átalakulás várható a dél-európai kiskereskedelemben: az északon megfigyelhető koncentrációs hullám ide is átterjed majd. Egyébként három ország van Európában, ahol egy-egy kiskereskedelmi forma domináns szerepet játszik: az Egyesült Királyságban a nagyáruházak, Franciaországban a hipermarketek, Németországban pedig a diszkontok a legnépszerűbbek.
A kereskedelmi kultúra európai gyökereivel is magyarázható, hogy az öreg kontinens az egy főre jutó élelmiszer-forgalomban világelső, és az abszolút számokat tekintve is csak Ázsia előzi meg. Tavaly az európai forgalom 900 milliárd dollárra rúgott, meghaladván az Egyesült Államok és Japán megfelelő adatait. Az összeurópai növekedés a közép- és kelet-európai változásoknak köszönhető. Míg az értékesítés nyugaton reálértékben 3 százalékkal visszaesett az utóbbi időben, addig régiónkban több mint 70 százalékkal bővült. Ez a szám világviszonylatban is tekintélyes – ennél nagyobb emelkedést csak Ázsiában regisztráltak. A gyors közép- és kelet-európai expanzió fő oka a nagy hálózatok megjelenése a régió piacain. A térség – és benne Magyarország – ezen ágazataira a jövőben várhatóan a nagyobb alapterületű boltok szerepének növekedése, vagyis a koncentráció gyorsulása lesz a jellemző.
