Gesztus- és jelzésértékű, hogy Jacques Chirac francia elnök hivatalba lépése utáni második közép-európai útja – népes üzletember-delegáció társaságában – Magyarországra vezet. A gallok Lengyelország után hazánkat tekintik legfontosabb partnerüknek a régióban. A rendszerváltás után a francia tőkebefektetések révén dinamikus fejlődésnek indult együttműködés már a közeljövőben stratégiai szövetséggé nőheti ki magát.
Felkerültünk a franciák világtérképére – ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a régió francia tőkeberuházásainak több mint fele, mintegy másfél milliárd dollár, Magyarországra áramlott. Franciaország a Privatizációs Kutatóintézet adatai szerint a negyedik helyet foglalja el a magyarországi befektetők rangsorában, mintegy 9 százalékos részesedéssel. A zöldmezős beruházásokat nem tartalmazó listán még jobb a gallok helyezése: Ausztriát megelőzve, Németország és az Egyesült Államok után a befektetések értékét tekintve a harmadik helyen állnak. (Lásd a grafikont)
Mindez annak köszönhető, hogy a történelmi fékektől sem mentes politikai és gazdasági együttműködés az évtized fordulóján minden területen lényeges fejlődésnek indult. A franciák, némi állami sugallatra, nagy kedvvel vettek részt a Fedezd fel KeletEurópát! című nemzetközi társasjátékban, ami a magánlátogatásoktól az üzleti beruházásokig számos dologban megnyilvánult. A kilencvenes évek elején, franciásan szólva, “sikk” volt eljönni a volt szocialista országokba: megnézni, hogy az addig “keleti országoknak” aposztrofált régió miként élvezi az elnyert szabadságot, és hogyan birkózik az átalakulás nehézségeivel. Az első befektetők is a kezdeti lendülettel jöttek: a Sanofi a Chinoinban vásárolt részesedést, s hamarosan gyökeret eresztett két bank, a Banque Nationale de Paris (BNP) és a Crédit Lyonnais is.
A francia üzleti szférát hidegen hagyta, és az eltelt időszak tanúsága szerint azóta sem különösebben érdekli, hogy “történelmi” okokból mely országokba “kell(ene)” befektetnie. Egyszerűen pragmatikus alapon a legtöbbször Magyarország mellett döntenek. A magyarországi francia beruházások aránya korábban még a jelenlegi 50 százaléknál is magasabb volt: 1995-ben elérte a 80 százalékot. Az államközi kapcsolatok szempontjából legjelentősebbnek tekintett Lengyelország például kevesebb mint feleannyi beruházást fogadott, mint Magyarország. Szlovákiát és Romániát ugyanakkor gazdasági szempontból szinte teljesen leírták a franciák: bizonytalan terepnek vélik, és nem tartják elég érettnek az együttműködésre. Francia kormányszervek egyébként nemrégiben rosszallásukat fejezték ki, amiért – Magyarországot leszámítva – kevés a francia beruházás a régióban.
Politika és gazdaság kölcsönösen hat egymásra. Elemzők szerint a nagyarányú tőketranszfer is hozzájárult ahhoz, hogy a franciák immár leendő EU-partnerként tekintenek Magyarországra. Árnyaltabb tehát a kép, mint a korábban “felfedezett” Afrikában, ahol az állam taposta ki az utat a vállalati befektetések számára. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a franciák a kétoldalú állami kapcsolatokban ne tennének meg mindent a francia érdekek érvényesítéséért.
Az, hogy a négy legnagyobb francia beruházó között (lásd táblázatunkat) kettő – az Electricité de France és a Gaz de France – állami tulajdonú, az állami és a gazdasági együttműködés összefonódását tanúsítja. Tény azonban, hogy a két óriáscég akkor érkezett meg Magyarországra, amikor már több mint kétszáz francia cég jelen volt a hazai piacon. Bernard Faivret, a Gaz de France magyarországi főmegbízottja nem is tagadja, hogy jó referenciákat kaptak hazánkról. A Gaz de France stratégiai és hosszú távú befektetésnek tartja a magyarországi beruházást, hiszen hazánk központi helyet foglal el az európai gázvezeték-térképen. A cég, amint lehetett, jött – a privatizációs tender kiírása után minden gázszolgáltatóra beadták pályázatukat. Végül Győr-Sopron és Csongrád megyében győztek, ami megfelelt az előzetes elvárásuknak. A főmegbízott már elkészítette a tavalyi számvetést: e szerint a szegedi Dégáz az előirányzott 7 helyett 13 településhez juttatta el a gázt, míg a győri Égáz a tervbe vett 53 helyett 60 községet látott el gázzal. Az idén és jövőre Csongrádban további 7, Győr-Sopronban pedig 65-70 települést kívánnak bekapcsolni a hálózatba. A fejlesztések jövőbeli koordinálására a francia cég tavaly októberben megalapította a Pannon Energia Kft.-t, amely az elkövetkező 10 évben meg akarja duplázni az eddigi tőkeberuházás értékét.
A további befektetések azonban attól is függnek, hogy a francia gázszolgáltató eléri-e a magyar kormány által korábban garantált 8 százalékos tőkearányos nyereséget. Bernard Faivret szerint nem fejeződtek be a tárgyalások a kormány és a szolgáltatók között, de biztos abban, hogy a magyar tárgyalópartnerek betartják ígéretüket, és az év elejei áremeléssel nem tekintik lezártnak az ügyet. A Gaz de France magyarországi vezetőjénél keményebben fogalmazott Paul Hunsinger, a francia nagykövetség gazdasági tanácsosa, aki szerint bizalmi válság fenyeget, és a francia fejlesztések elmaradásával kell számolni, amennyiben a magyar kormány nem tartja be a szerződésben foglalt ígéreteit. (Figyelő, 1996/ 42. szám) Megfigyelők szinte biztosra veszik azt is, hogy budapesti látogatásán maga a francia elnök is felveti az energiaárak kérdését magyar tárgyalópartnereinek.
Ez már csak azért is valószínű, mert – információink szerint – Chirac kíséretében lesznek az Electricité de France és a Gaz de France vezetői. Az intenzív francia lobbizás részeként könyvelhető el az is, hogy a Honvédelmi Minisztérium által kiírt rakétatenderre szemet vetett Matra-Défense, a magyar TV2 privatizációjában érdekelt TF1, a magyarországi autópálya-építésben már most is elöl járó Transroute, valamint a gödöllői és a szegedi koncessziós telefontársaságokat tulajdonló Générale des Eaux üzletemberei is nyomatékosítják a francia államfő útjának gazdasági céljait.
A francia befektetések 90 százaléka a magyarországi privatizáció nyomán valósult meg. A zöldmezős beruházásoktól tehát egyelőre ódzkodnak a franciák, amit többen a francia cégek “konzervatív” magatartásával, mások nyelvi korlátokkal és a még mindig kevés üzleti kapcsolattal magyaráznak. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy Franciaországban messze nem olyan fejlett a kis- és középvállalati szektor, mint Németországban vagy Ausztriában, tehát a terjeszkedés szükségképpen a két-háromszáz nagyvállalatra korlátozódik.
A zöldmezős beruházások alacsony szintjére cáfolhat rá a május közepén megnyíló francia-belga Cora üzletlánc első magyarországi hipermarketje. A jelentős, 200 millió frankos beruházással épülő törökbálinti üzlet az első Cora hipermarket lesz Közép- és Kelet-Európában. (A Cora-csoport tulajdonába tartozik a Profi diszkontlánc is, amelynek 43 boltja van Magyarországon.) A 13 ezer négyzetméter alapterületű és 500 főt foglalkoztató szupermarketet 1998-ban és 1999-ben két további üzlet követi majd Budakalász és Fót környékén – szintén 200-200 millió frankos befektetéssel. Philippe Lejeune, a Cora Magyarország vezérigazgatója a Figyelőnek úgy nyilatkozott, hogy a térségben a magyarok a “legjobb fogyasztók”, az emberek mentalitása és vásárlási szokásai szerinte megfelelnek a Cora által nyújtandó szolgáltatásoknak. A cég importja csak néhány hagyományos francia termékre korlátozódik – így a sajtra, a borra és a halra. Ugyanakkor jelentős kivitelt irányoznak elő: elsősorban textil- és műanyagárukat exportálnak majd. A Magyarországon jelen lévő francia vállalatoknak egyébként már most is számottevő részesedésük van a francia-magyar kereskedelemben. (Lásd A kétarcú áruforgalom című írásunkat)
A francia tőke tehát a jelek szerint anélkül is rámozdult a magyarországi beruházásokra, hogy azt különösebb állami felderítés előzte volna meg. A tisztán állami együttműködés formái között a kooperációs segély említhető. A német támogatásokhoz képest szimbolikus, 100 millió frankos kedvezményes kölcsönt főleg magyar-francia vegyes vállalatok vehetik igénybe.
Ennél fontosabb azonban, hogy a franciák egy-két éve kétséget sem hagynak afelől, hogy hamarosan egy asztalnál ülhetünk majd az Európai Unióban. Megfigyelők szerint a kétoldalú kapcsolatokban soha nem okozott törést az, hogy a politika szeszélye folytán a két országban a rendszerváltás óta szinte végig ellentétes színezetű kormány működött. Külügyi források szerint Jacques Chirac 1995-ös megválasztása után még világosabban körvonalazódik: Párizs fenntartások nélkül támogatja a magyar integrációt. A mezőgazdasági vita már a múlté, hiszen – a legfrissebb párizsi felmérések szerint – a magyar és a francia érdekek nem keresztezik egymást. Az újdonsült stratégiai szövetségtől a Duna partján a Bonn-Párizs tengely által szorgalmazott mielőbbi teljes jogú EU-tagságot, a Szajna partján pedig az erősödő francia (üzleti és politikai) befolyást várják.
