Több éve dédelgetett terv látszik megvalósulni azzal, hogy a Közép-európai Nemzetközi Bank (CIB) és annak százszázalékos leányintézménye, a CIB Hungária Bank múlt heti rendkívüli közgyűlése döntött a két hitelintézet összeolvadásáról, 1997. december 31-i hatállyal. A CIB-et 1979-ben alapította a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és hat külföldi hitelintézet, off-shore státusszal. Az off-shore jelleg azzal is járt, hogy a CIB szabályosan el volt zárva a forintműveletek elől. Ezen a helyzeten változtatott a CIB Hungária Bank 1988-as megalapítása, ám a forintműveleteket végző hitelintézet létezésével egy évtizedig tartó értelmezési problémák sora keletkezett. Az off-shore státusz azonban 1996 végén lejárt, bár a Pénzügyminisztérium egy évvel meghosszabbította a működési engedélyt. A jövő évtől immár papíron is egységes hitelintézet a saját tőke és a mérlegfőösszeg alapján is az első öt bank közé avanzsál. Most már csak a 34 százalékos részaránnyal tulajdonos MNB kivonulása várat magára, amelyre legkésőbb jövő év végéig sor kerül. Kérdés, vajon az időközben ötre olvadt külföldi tulajdonosi kör tagjai közül mely bankok kívánják részesedésüket növelni a CIB-ben.
- 15:46 Már 2030 előtt holdra szállhatnak az első kínaiak
- 15:43 Azt hitték, elveszett a háborúban: jelentős műtárgyra bukkantak a Magyar Nemzeti Múzeumban
- 15:39 Szijjártó közzétette apja és nagyapja adatait, mert az ügynökaktákban felbukkant egy Szijjárto
- 15:19 „Semmiféle kémkedést nem végeztem” – mondta a szívószálpápa, akinek feltűnt a neve a most nyilvánosságra hozott mágnesszalagok egyikén
- 15:02 A Fidesz kampányában szerepet vállaló HM-es vezetők pozícióban maradnak, az egyik nagy álláshalmozót viszont csendben leváltották
- 14:57 200 milliárd hiányzott az államkasszából októberben
- 14:56 Kislánya született Charles Leclerc-nek, a nevét is elárulta a Ferrari-versenyző
- 14:42 Magyar Péter ígérete ellenére 159 millió forint végkielégítést kaptak Orbánék, ám akad, akinek felsőbb utasításra nem utalták át a pénzét
- 14:40 Az ukrán nemzetbiztonság tisztje fegyverrel próbálta akadályozni korrupcióellenes egység házkutatását
- 14:26 A világon először azonosíthattak dinoszaurusz-vérsejteket
- 14:14 A MÚOSZ szerint az RTL Reggeli etikai vétséget követett el a Gryllus Dorka-féle megrendezett rosszulléttel
- 14:10 Töredékmásodpercek dönthetnek a pályán – ez okozhatta az ellenfelével ütköző a spanyol csatár halálát
- 13:54 Nyilvános a Szita Károly beszervezését bizonyító 6-os karton, ami a kaposvári polgármester szerint manipulált
- 13:50 Patyi András alkotmánybírót hazafias alapon 1988-ban szervezték be
- 13:47 Hibás döntés volt, hogy Mbappé esése után tizenegyest kapott a Real Madrid
- 07:00 Luke és Leia testvérek? – Ha tudod a választ, máris van egy pontod ebben a kvízben!
- 13:54 Nyilvános a Szita Károly beszervezését bizonyító 6-os karton, ami a kaposvári polgármester szerint manipulált
- 05:58 „Sok sebből vérzett a kiválasztási folyamat” – kritikák kereszttüzében a tankerületi igazgatók kinevezése
- 09:05 Korniss Péter elismerte, hogy „Pál” fedőnévvel állambiztonsági hálózati személy volt
- 10:50 „Ez a világ 3000 éve is egy szarfészek volt. A Viktor mit csinált, ami jó lenne?” – így szavaznak, ez érdekli a politikából a hajléktalanokat Magyarországon
- 10:05 Tárkányi Zsolt nyilvánosságra hozta Szijjártóék CATL-lel kötött szándéknyilatkozatát
- 09:20 Nincs megállás: tovább csökkent a benzinár
- 12:51 Beköszön a tél: országos fagyok jönnek
- 08:30 Ürge-Vorsatz Diana: „Az nem működik, hogy nyolcmilliárd ember mindent megnézzen”
- 10:54 Halálos autóbaleset történt a Velencei-tónál
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
