A japánokat komolyan és joggal aggasztja a szomszédságban pusztító válság. Ázsiai barátaik pedig nagyon szeretnék, ha a japán bankok és gyárak nem hiteleik és befektetéseik visszafogásával reagálnának a térség jelenlegi gondjaira. Japánt “elvben” nem kellene, hogy izgassa, mi történik abban a négy országban, amelynek valutája, majd tőzsdéje válságba került. Thaiföld, a Fülöp-szigetek, Indonézia és Malajzia összesített termelése alig egytizede Japánénak, és a szigetországi export 12 százalékát veszi csak fel. A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy ha ezek az országok kevesebbet is vásárolnának, a japán GDP akkor is csak 0,3-0,4 százalékkal csökkenne. Ám egy olyan gazdaságban, amely 1997 második negyedében 2,9 százalékkal zsugorodott (és szerencsés esetben az egész évben is csak 1,0 százalékos növekedést mutat majd) ez a potenciális veszély egyáltalán nem elhanyagolható.
Tokió érdekeltségét jól mutatja, hogy az ottani Eximbank a minap 4 milliárd dollárral járult hozzá ahhoz a 17,2 milliárdos segélyhez, amelyet még augusztus elején a Nemzetközi Valutaalap nyújtott Thaiföldnek. (Ez a legnagyobb összeg, amelyet az Eximbank valaha is megszavazott.) A kormány a magánbankokat is arra kérte, hogy adjanak moratóriumot a thaiföldi vállalatok esedékessé váló hiteleinek jó részére. A thai jegybank egyik tisztségviselője szerint azonban mindez nem elég ahhoz, hogy egyenesbe hozza országa pénzügyi szektorát – ez további 10 milliárd dollárt igényelne. Az újabb pénzek főként Japánból érkezhetnek; a thaiföldi vezetők ezért vélték úgy, hogy találkozniuk kell három ottani nagy magánbank – a Sakura, a Sumitomo és a Bank of Tokyo-Mitsubishi -, valamint az Eximbank képviselőivel.
A japán részvények tulajdonosai is aggódnak. Noha a szigetországi vállalatok összes eredményének mindössze 4 százaléka származik Ázsiából, az autógyárak és a villamosgépgyártók hagyományosan komoly délkelet-ázsiai piacokkal rendelkeznek. (A Goldman Sachs amerikai befektetési bank számításai szerint ez a két szektor adja a japán vállalati nyereség várható idei növekedésének egyharmadát.) Ha ezen országokban tovább csökken a kereslet, akkor az exportálók nyeresége is apadni fog. Emellett a közvetlen külföldi tőkebefektetések vonatkozásában is Japán a régió leginkább érintett hatalma: részesedése Thaiföldön 27, Malajziában 26, Indonéziában 23 százalékos.
Nemcsak a termelőknek kell azonban kockázatokkal számolniuk. A japán bankok egymással versenyezve finanszírozták az ázsiai, elsősorban thaiföldi növekedést: a Nemzetközi Fizetések Bankja szerint utóbbi ország 70 milliárd dollárnyi külső magánadósságából 37,5 milliárd jár japán hitelintézeteknek. Indonéziában az 55 milliárdnyi külföldi hitelből 22 milliárd dollárt adtak japán bankok, és ráadásul az ország tényleges eladósodottsága valószínűleg még ennél is súlyosabb.
Ezeket a számokat persze nem szabad önmagukban vizsgálni. A bankok valós kockázata például a belföldi hitelkihelyezésekhez képest elenyésző, és a hiteleknek csak egyharmadát adták a térségben működő japán vállalatok. Ám minél jobban hanyatlanak a délkelet-ázsiai valuták, annál nagyobb lesz ezen országok külföldi adósságterhe, illetve a nemfizetés kockázata. Thaiföldön például 40 milliárd dollárnyi külföldi magánbanki adósság válik esedékessé a következő 12 hónap során. Bangkokban a kormány a fizetési moratórium lehetőségéről akar tárgyalni, ami komoly döfést jelentene a japán bankoknak, hiszen még a belföldi rossz hitelek problémáját sem oldották meg. Mindent összevetve, ezek az aggodalmak felzaklathatják az október végi zuhanás miatt már amúgy is nyugtalan japán részvénypiacokat. (Becslések szerint a banktartalékok akkor kerülnek végveszélybe, ha a Nikkei 15 ezer pont alá süllyed. Október utolsó napján az index 16 ezer 355 ponton állt.)
Japánnak tehát nagyon is számít, hogy mi történik Délkelet-Ázsiában, a térség gazdasági egészsége szempontjából pedig ugyancsak lényeges, hogy miként reagálnak a japán vállalatok. Utóbbiak tavaly 5,7 milliárd dollárt fektettek be üzemépítésbe és ingatlanokba a szóban forgó négy országban: ez a térségbe áramló összes külföldi működőtőkének egyharmada (Thaiföldön viszont jóval nagyobb hányada). A thai ipari termelésben dolgozók közül minden hetedik alkalmazottat japán vállalat foglalkoztat. Malájziában a szórakoztató elektronikai cikkeket gyártó Matsushita adja a GDP 4 százalékát, s az 1990-es években létesült ipari munkahelyek egyötöde van japán cégeknél.
A Nomura Kutatóintézet szakértői szerint korábban elsősorban a jennek a dollárhoz viszonyított árfolyama ösztönözte Japánt ázsiai befektetésre. Mivel jó néhány ázsiai valuta többé-kevésbé a dollárhoz kötött, a szigetországi cégek ezeket az országokat egy amerikai termelési bázis olcsóbb helyettesítőjeként használták fel. A jen árfolyama azonban 1995 áprilisa óta csökken a dollárhoz képest, ami kevésbé ösztönzi a cégeket arra, hogy a térséget exportbázisként használják.
Most, hogy ezek a valuták erősen leértékelődtek a dollárhoz és – kisebb mértékben – a jenhez képest, a befektetések vonzóbbnak tűnnek. A Nomura szerint azonban nem csak a valuták árfolyama számít, hanem az is, hogy azok mennyire érzékenyek a dollárral szemben. Romba dőlni látszik ugyanis a dollárkötöttség mítosza, s nem valószínű, hogy ezek az országok egyhamar újra rögzítik valutájukat. Az ingatagság és érzékenység tehát várhatóan tartósan megmarad.
Számos gyár azonban azért fektetett be Délkelet-Ázsiában, mert e gazdaságok gyorsan növekedtek és megszűntek a kereskedelmi akadályok. A japánok által Ázsiában előállított termékeknek több mint 70 százalékát a térségben értékesítik. Az iparvállalatok szempontjából tehát hihetetlenül fontos az ottani belső kereslet alakulása. Ennek növekedése egyes termékeknél már korábban is lassult. Thaiföldön például az első fél évben a gépkocsi eladások 14,5 százalékkal estek, és az autógyárak szerint a helyzet még rosszabbra fordulhat. Hasonló fejlemények várhatóak a szórakoztató elektronika terén is.
Egy esetleges hitelmegszorítás nyomán a kereslet tovább csökkenne. S itt jönnek be újra a képbe a japán bankok: ha nem hajlandóak hitelezni, akkor alább hagy a beruházás, s ezzel együtt a növekedés üteme. Ez viszont beindíthatja a gazdasági teljesítmény csökkenésének ördögi spirálját, amikor is az alacsonyabb növekedés még kevesebb beruházást indukál, és így tovább. Japán és a délkelet-ázsiai országok ezt mindenképpen szeretnék elkerülni. Vágyak és érdekek tehát találkoznak, így jó esély van arra, hogy Japán tényleg segíteni fog.
