Az áldozat holttestére szeptember végén bukkantak rá Bag és Domonyvölgy határában, egy mezőgazdasági területen. A 32 éves nő halálát több késszúrás okozta. A gyilkos kocsival hajtott el a helyszínről, az autót még aznap megtalálták a rendőrök a 3-as főút mellett, Emődnél.
Még ugyanezen a napon – mielőtt fény derült a gyilkosságra – egy gödöllői útkereszteződésben, egy autójával várakozó nő mellé beszállt egy ismeretlen, majd egy késsel fenyegetve arra utasította, hogy adjon gázt és induljon el Aszód felé. A nő segítségért kiáltott ettől a támadó, kiszállt az autóból és elszaladt
A Pest megyei nyomozók tudták, a két ügy között összefüggés lehet. Közben kiderült, néhány nappal korábban Hatvannál ugyanezzel a módszerrel vitték el egy nő kocsiját. Az autót napokkal később, Szakáldon találták meg.
A rejtélyes támadót csaknem 1200 rendőr kereste, többek között Heves-, Nógrád-, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök, valamint a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség munkatársai is segítették a Pest megyei rendőrök nyomozását. A 19 éves szakáldi fiút végül néhány nap keresés után, Miskolcon fogták el. Korábbi hírek szerint a fiú elárulta az egyenruhásoknak, partidroggal pörgette fel magát a gyilkosság előtt.
A fiatal mindent beismert, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett és más bűncselekmények miatt indult eljárás ellene. A nyomozást a rendőrök most lezárták, az ügy aktái már a Pest Megyei Főügyészségen vannak.