Közélet

Színházban érték tetten a tolvaj prímást

hegedű (hegedű, )
hegedű (hegedű, )

Fél év börtönre ítélték a 100 tagú Cigányzenekar egykori hegedűsét, Járóka Antalt 40 ezer forintos lopásért.

Hétfőn történt az eset a Vígszínházban. Fesztbaum Béla színész éppen a színpadon volt, így csak az előadás végén vette észre, hogy az öltözőjében valaki kinyitotta a táskáját, és elemelte a tárcáját és a mobiltelefonját. A színész segítségért kiáltott, és egy kollégájának sikerült is feltartóztatnia Járóka Antalt, aki azt mondta, mindent visszaad, csak ne hívjanak rendőrt – írja a Blikk.

A lap szerint a hegedűművész-dinasztia sarja, aki maga is prímás volt, 2000 óta tizenháromszor volt büntetve lopásokért és kábítószer-használatért.

Gyorsított eljárásban ítélték el most. A bíróságon azzal indokolta a tettét, hogy a drog miatt kisiklott az élete, december óta pedig nincs munkája. Legutóbb szeptemberben szabadult a börtönből, ezért is volt szigorú most a bíró.

A 40 ezer forint értékű lopás csak szabálysértés lenne, mégis hat hónap börtönre ítélték a visszaesések miatt, és mert megtévesztéssel, csalárd módon jutott be a Vígszínházba. Korábbi felfüggesztett büntetését is le kell ülnie ezúttal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik