Közélet

Zárkaajtón át szexelt a rabbal a börtönőr?

Borton(2)(960x640)(8).jpg (börtön)
Borton(2)(960x640)(8).jpg (börtön)

Vádat emeltek két börtönőr ellen, akik közül az egyikről azt állította az életfogytiglani fegyházra ítélt S. Andrea, hogy rendszeresen szexelt vele a rácsok mögött – tudta meg a Blikk.

A férje meggyilkolásáért 30 évre ítélt nő azt állította, hogy többször szexuális kapcsolatot létesített a gyulai intézményben egy börtönőrrel. Az eredetileg Debrecenben raboskodó nő elfogultságot jelentett be, ezért került át Gyulára, ahol állítása szerint többször is megejtették az őrrel a pásztorórát.

A bírósági titkár férjét felgyújtó asszony a börtönben – a Blikk információi szerint – még terhességi tesztet is kért, mert azt hitte, állapotos lett. A nőt akkor megvizsgálták, de kiderült, nem vár gyermeket.

S. Andrea több alkalmat is megjelölt, amikor pásztórán volt az őrrel, az egyik szerinte nem mindennapi körülmények között zajlott. A gyilkosság miatt 30 évre ítélt nő azt mondta: hogy volt olyan eset, amikor zárkaajtón lévő „tátikán” keresztül tette magáévá a smasszer. A tátika legfőbb jellemzője, hogy körülbelül 150 centi magasan van, azon keresztül igen nehézkes a szex. A börtönben hivatalból indult vizsgálat, az ügyészség pedig nyomozást indított, de nem egy, hanem két őr ellen emelt vádat. Azt egyelőre nem árulták el, mit követtek el pontosan a börtönalkalmazottak.

A Békés Megyei Büntetés-végrehatási Intézet egyik alkalmazottja ellen folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntette és szolgálatban köletességszegés vétsége miatt, a másik alkalmazott ellen pedig folytatólagosan bűnsegédként elkövetett hivatali visszaélés büntette és szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt emeltünk vádat – mondta Balogh Zoltán, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

A Hír24 úgy tudja, az egyik fegyőr már leszerelt, és a másik is távozni készül a BVOP állományából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik