Szórakozás

Ismét kattanhat a bilincs Zalatnay Cinin

Nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja a Budaörsi Járási Ügyészség Zalatnay Sarolta énekesnőt.

A vádiratot már megküldték az illetékes bíróságnak – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.

Kállai Gábor elmondta, hogy Zalatnay 2010 nyarán egy tv-műsor felvételén ismerkedett meg a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány elnökével, a későbbi sértettel. Ezt követően több alkalommal találkoztak, beszéltek telefonon, majd az énekesnő felajánlotta, hogy megpróbál kapcsolatai révén támogatókat szerezni, illetve segíteni az alapítványnak.

Ígéretére alapozva 2010 szeptemberében pénzt kért az alapítványi elnöktől, amit azzal indokolt, hogy a lízingelt gépkocsija részleteit nem tudja fizetni. A sértett a beszélgetésüket követően 500 ezer forintot adott kölcsön, feltételként kikötve, hogy az összeget rövid időn belül vissza akarja kapni – idézte a vádiratot az ügyészségi szóvivő, hozzátéve: Zalatnaynak a teljesítésre – tartozásai miatt – nem volt reális lehetősége.

A későbbiekben az énekesnő még többször kért kisebb, nagyobb összeget – összesen körülbelül 1,5 millió forintot – különböző jogcímeken a sértettől, s megígérte, hogy tartozását legkésőbb 2011 január elején rendezi. Arra hivatkozott: lánya Amerikából 250 ezer dollárnyi örökséghez jutott, ebből fog majd fizetni.

A vád szerint az öröklésről szóló történetet az énekesnő csupán kitalálta, hogy hitelezője bizalmát megnyerje, őt megtévessze, és tőle a pénzét megszerezze. A csalással okozott 1 millió 940 ezer forint kár nem térült meg – közölte Kállai Gábor.

Az ügyészség Zalatnay Saroltát nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja. Ha a bíróság bűnösnek mondaná ki, s elítélné az énekesnőt, visszaesőként le kellene ülnie azt az időt is, amit egy korábbi, hasonló cselekményéért kiszabott büntetés letöltése során elengedtek neki – mondta a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik