Közélet

Elítélték a férjgyilkos tanárnőt

Tűz (Tűz)
Tűz (Tűz)

A nem jogerős határozat szerint legkorábban 35 év múlva szabadulhat az a berettyóújfalui asszony, aki tavalyelőtt agyonszurkálta majd felgyújtotta a férjét. Hűtlenség miatt romlott meg a házasságuk.

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Gyulai Törvényszék csütörtökön a férjét felgyújtó Ny. Sápi Andreát előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt.

A berettyóújfalui pedagógus 2010 februárjában elkábította bírósági titkárként dolgozó férjét, késsel többször megszúrta, majd a kádban felgyújtotta.

A bíróság a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 35 évben határozta meg, továbbá kötelezte a vádlottat több mint tízmillió forint bűnügyi költség megfizetésére – írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Gyulai Törvényszék.

Bagdi Árpád sajtószóvivő elmondta: az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője pedig felmentésért fellebbezett.

A vádirat szerint a pár 2005 szeptemberében házasodott össze. A kapcsolatuk azonban nem volt felhőtlen, 2008 közepétől mindketten külön is jártak szórakozni. A feleségnek több alkalmi kapcsolata volt, és ezek közül kettő tartóssá vált. Amikor erről a férj tudomást szerzett, ő is mással tervezgetett komoly kapcsolatot, de amikor közölte, hogy el akar válni, Ny. Sápi Andrea érzelmileg zsarolni kezdte. A vádlott a férjének különböző szereket kezdett adagolni ételben és teában, és depressziósnak akarta beállítani őt, hogy öngyilkosságnak álcázza a gyilkosságot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik