Gazdaság

Bill Gates csajozni is tudott a programozással

Ha a gyerekeink nem tanulnak meg kódolni, úgy járnak, mintha nem tudnának olvasni.

Idén tavasszal született egy videó, ami néhány nap alatt megváltoztatta egy kicsit a világot. Lesley Chilcott dokumentumfilm-rendező meginterjúvolt néhány embert egy tízperces kisfilmhez, s pár nappal később több tízezer önkéntes jelentkezett, hogy gyerekeket tanítson programozni több ezer amerikai iskola részvételével.

A videót több mint 700 ezren látták, ami azért még a Gangnam Style korában sem kutya. Ehhez persze valószínűleg hozzátesz az is, hogy Bill Gates elárulja, miként csajozott az iskolában a programozással, s Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és más techguruk is kifejtik, miért is annyira nagy szám a kódolás.

Nézze meg Ön is (angolul), érdemes!

Az amerikai álom

Az Egyesült Államokban amúgy az iskolák tizedében tanítanak csak programozást, ami miatt már sok neves szakember kifejtette aggodalmát. Az előrejelzések szerint 6 éven belül 1,4 millió programozóra lesz szükség az USA-ban, s csak körülbelül 400 ezer embernek lesz megfelelő végzettsége. Ez azt jelenti, hogy 500 milliárd dollárnyi állás keres majd gazdát. A természettudományos végzettséget igénylő összes állás kétharmada lesz informatikai. További statisztikák a Code.org-on.

Az észt ész

S nem csak az amerikaik kaptak észbe: az észtek is. A másfélmilliós lakosságú ország – amely technológiai berkekben egyebek közt a Skype és az e-kormányzat szülőhazájaként híres – arra készül, hogy 550 iskolájában a programozás kötelező tantárgy lesz az elsőtől a gimnázium végéig. Nem azért, hogy mindenki programozó legyen, hanem azért, hogy valamilyen alapvető szinten mindenki értse, hogy is működik a számítástechnika.

A legfiatalabbaknak persze nem rögtön a programozási nyelveket tanítják, hanem fokozatosan vezetik be őket a programozáshoz szükséges logikai ismeretek világába. Ez persze jól jön majd a matematika, a fizika vagy épp a robotok megértéséhez is.

“Azt szeretnénk, ha megváltozna az a gondolkodás, hogy a programok és a számítógépek érinthetetlenek. Lehetőségünk van arra, hogy teremtsünk és arra, hogy okosabb felhasználók legyünk” – mondta a Forbes amerikai lapnak Ave Lauringson, az ötletgazda.

És a magyar valóság

Miközben a világ előrelátóbb fele azon aggodalmaskodik, hogyan fognak tudni megfelelni a digitális kor új kihívásainak a gyermekeik, nálunk a kerettantervekben nem több, hanem kevesebb óraszámot írnak elő, igaz, azért, mert elvben más órákon is kellene a tanároknak a vonatkozó számítástechnikai ismereteket használni, elvárni.

Ám, mint ebből is kiderül, nálunk az informatikai oktatás elsősorban a számítógép használatára készít fel, nem a programozására.

 

Gonda Gábor: A kétéves lányom iPadezik

Gonda Gábort, a HP magyarországi leányvállalatának vezérigazgatóját kérdeztük arról, hogyan látja az informatikai oktatás helyzetét és jövőjét.

Mit szól a videóhoz, amelyben a kódolást a modern kor írástudásának állítják be?

Nehéz lenne ezzel vitatkozni. Ha az ember előrenéz, látni lehet, hogy a digitális írástudás nagyon fontos lesz a jövő generációjának kommunikációjában és életvitelében. Ebben már most is benne vagyunk: elképesztő sebességgel digitalizálódunk. Az informatika már rég nem a nagyvállalatokról szól, hanem az egyénekről.

Ha elindul egy olyan folyamat, hogy minden gyerek megtanul programozni, az Ön szerint miként fogja átalakítani a világot?

Nem hiszek benne, hogy a programozás ilyen értelemben általános tudássá válna. Továbbra is komoly ismereteket igénylő műszaki pálya lesz az informatika. Elég meredek eszmefuttatásnak tartom, hogy a programozásnak a mindennapi tudás részévé kell válnia, nem tartom reálisnak.

Azt viszont igen, hogy az iskolai informatikai képzésben már korai fázisban fel kellene ezt kínálni a diákoknak.

Mikor lenne jó ezt elkezdeni?

Pár hónapja volt egy beszélgetés arról, milyen életkorban kell elkezdeni az informatika oktatását: a hároméves kortól a felsőtagozatig minden elhangzott. De az én kétéves lányom meg tudja nyitni az iPaden a Bogyó és Babóca alkalmazást és nagyszerűen tud vele játszani: színez, tologat.

De akkor mit taníthatnának még a gyereknek az iskolában?

Az elmúlt 10-15 évben a legelterjedtebb irodai alkalmazások felhasználói ismeretében merült ki az informatika oktatás. Az elképesztő tempóban terjedő mobilizáció és a hazai erőfeszítések a digitális írástudatlanság felszámolására azt eredményezik, hogy a legtöbb gyerek már az általános iskola megkezdése idejére alapszintű felhasználója az informatikának, s ismereteik már sok esetben meghaladják a szüleikét.

A nagy kérdés az, hogy innen hova lehet őket továbbvezetni: szerintem már egészen korán be lehet nekik mutatni azt is, hogy az informatika egy kreatív eszköz, amellyel teremteni lehet. Érdemes felismertetni a fiatalokkal, hogy az informatika egy olyan terület, amely a lehetőségek tárháza: kimeríthetetlen és sok esetben az értékteremtéshez a saját szürkeállományon és egy PC-n kívül más befektetésre nincs is szükség.

 

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik