Gazdaság

Jó hír: törölték az illetékfizetési kötelezettséget

takarékpont (takarékbetét, szórólap, )
takarékpont (takarékbetét, szórólap, )

Módosították az illetéktörvényt, amely a takarékbetétek ajándékozását visszamenőleg illetékkel terhelte. A már befizetett illetéket is vissza lehet kérni.

Idén január 1-től illetékfizetési kötelezettséget írtak elő az ajándékozás időpontjában, vagyis 2012-ben vagy azelőtt még illetékmentesnek számító takarékbetét ajándékozásra is. Illetéket akkor kellett fizetni, ha az ajándékozás csak 2013. január 1-jét követően, bejelentéssel vagy más módon jutott az adóhatóság tudomására. Vagyis visszamenőleges adóztatást írtak elő, ami ellentétes lehet az Alaptörvénnyel – fejtette ki korábban az RSM DTM adószakértője, Fajcsák Gábor.

Úgy tűnik, a jogalkotó is észlelte a jogbizonytalanságot, mert június 14-én törölték ezt a szabályt, szintén visszamenőleges hatállyal – hívta fel blogbejegyzésében a figyelmet a jó hírre a szakértő.

A korrekció megoldást jelent azoknak is, akikre az adóhatóság már kiszabta a 18 százalékos illetéket, még akkor is, ha nem fellebbeztek a döntés ellen, hanem esetleg már be is fizették az illeték összegét. A módosítás miatt ugyanis azok a takarékbetét ajándékozási ügyletek is egyértelműen illetékmentesek lettek, amelyek a módosítást megelőzően, de már 2013. január 1-je után jutottak az adóhatóság tudomására.

Így a magánszemélyeknek lehetőségük van az adóhatóságtól jogorvoslatot kérni, amelynek keretében az adóhatóságnak az általa korábban kiszabott illetéket törölnie kell, illetve az ilyen jogcímen már befizetett illetékeket vissza kell fizetnie. Ez az eljárás az adózó kérelmére indul, és a kérelmet az elévülési időn belül lehet csak benyújtani

Ajánlott videó

Olvasói sztorik