Közélet

Kutyakonzervvel lopták a netet Borsodban

szamitogep(960x640)(13).jpg (számítógép, internet, )
szamitogep(960x640)(13).jpg (számítógép, internet, )

A cseles tolvaj sokakkal kibabrált. Sokszor hiába próbáltak csatlakozni a hálóra.

Egy internetszolgáltató tett bejelentést a rendőrségre, hogy az általuk üzemeltetett rendszert valószínűleg valaki jogosulatlanul használja Kazincbarcikán. Ugyanis több előfizető is jelezte, gyakran egyáltalán nem tudnak csatlakozni az internetre.

A cég próbált besegíteni az egyenruhásoknak, hogy minél előbb fény derüljön a „titokra”, ezért körülbelül behatárolták, merre ténykedhet a tolvaj. A szakemberek a járőrökkel közösen vizsgálták át az adott területet, nem hiába: egy igencsak feltűnő és különös parabola antennába botlottak. A műholdvevőn ugyanis egy konzervdoboz díszelgett.

A nagy mű ( Fotó: police.hu)

A tákolmány gazdáját – a ház egyik lakóját – hét közepén fülelték le a rendőrök. A 24 éves fiatal jogosulatlan belépéssel játszotta ki az információs rendszert. Elismerte tettét, de elmondta, hogy ő azt gondolta, csak lassítani fogja az előfizetők számára az internet hozzáférést, semmiképpen nem akarta kizárni őket a rendszerből.

A tolvaj ellen információs rendszer vagy adat megsértésének vétsége miatt indult eljárás – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik