Gazdaság

Észrevette? Javult a közhangulat Magyarországon

európai zászlók (európai zászlók)
európai zászlók (európai zászlók)

Legalábbis elégedettebbek vagyunk az ország helyzetével, mint korábban.

A világ 25 országában készült felmérés szerint javult az emberek véleménye saját országuk gazdaságáról. Az Ipsos adatai azt mutatják, a korábbi 36 százalékról nyár végére 39 százalékra kúszott fel az elégedettek aránya.

Az utóbbi hónapok enyhe növekedése elsősorban az európai oszágokban bekövetkezett pozitív véleményváltozásnak köszönhető. Az év elején a kontinens lakóinak 20, szeptemberben azonban már 35 százaléka gondolta országa gazdaságát pozitívnak.

A norvégok, a svédek és a németek elégedettsége már korábban is kimagasló volt, az utóbbi hónapokban keveset mozdultak felfelé, míg az angolok és a belgák körében az átlagosnál jelentősebb mértékben javult a gazdasági közhangulat.

Szegény spanyolok

Ezért jobb a hangulat?

Az idén nyáron elmozdultak közérzeti mélypontjukról a lengyelek, az olaszok és a spanyolok is, bár az utóbbi két ország lakóival a mediterrán térség kellemes klímája sem tudja feledtetni a gazdasági nehézségeket: ők továbbra is az elégedettségi lista sereghajtói.

Lassú ütemben, de fokozatosan javul az északamerikaiak sikerérzete is: két évvel ezelőtt 15, egy éve 28, most 34 százalék tekinti rendben lévőnek az Egyesült Államok gazdasági teljesítményét.

A reményvesztés leginkább a latin-amerikai és keleti részeken érzékelhető. Brazília lakossága körében az országuk gazdaságával elégedettek aránya az év eleji 55-ről 28 százalékra zuhant. Emellett Argentínában, Kínában és Indiában is jelentősen romlott a helyiek gazdasági közérzete.

Fontos ugyanakkor, hogy az ingadozásokat leszámítva a vizsgált országok hangulata többé-kevésbé megegyezik a 2010 elején mértekkel.

Magyar sztori

A hazai gazdasági közhangulat is javult valamelyest 2013-ban: az év első harmadában a hazai lakosság mindössze 6-8 százaléka értékelte kedvezően a nemzetgazdaságot, az elmúlt hónapokban 10-13 százaléknyian. Ezzel Magyarország jelenleg a 25 országos rangsor 22. helyén áll.

 

Az elmúlt évek után ránk fért az optimizmus. A magyar gazdaságot 2010-ben átlagosan 8 százalék értékelte sikeresnek, majd jött a mélypont: 2011-ben és 2012-ben jellemzően 4 százaléknyian jelentettek kedvező véleményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik