Mint azt néhány perccel ezelőtt megírtuk, kiderült, hogy az egykori kormányoldal, a Fidesz megmaradt szimpatizánsai milyen rendezvénnyel készülnek október 23-ra. Ez eredetileg a Békemenet lett volna, ami hosszú évek óta a Fidesz erődemonstrációs rendezvénye volt nemzeti ünnepeken, illetve különböző választásokat megelőzően. Bayer Zsolték ezúttal is bejelentették, hogy az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulójára a szokásosan készülnek, ám nem sokkal később a szervezői feladatokat rendszerint ellátó CÖF lefújta az egészet, mondván, túl korai még egy ekkora rendezvény a választáson vesztes oldalnak.
Alig két héttel a nemzeti ünnep előtt most Szilágyi Ákos, Orbán Viktor egyik legnagyobb rajongója, illetve az ő alapítványa tett bejelentést: vonulni fognak, a budai Duna-parton, a Gellért-hegy alatt, visznek magukkal egy 1848 – tehát stílszerűen nem 1956 – méter hosszú magyar zászlót, és egy székely zászlót is, a mottójuk pedig az lesz: „No war, no gender, no migration – Isten, haza, család.”
A bejelentésre sebtében reagált Magyar Péter, aki a Békemenet elhalasztása kapcsán is rögtön megjegyezte, hogy azt érdeklődés hiányában nem tartják meg. Most azt írta:
A közpénzekkel kitömött fideszes hátország 1956 október 23. hetvenedik évfordulóján békemenet helyett “no war, no gender, no migration” jelszóval szervez vonulást. Mindig bebizonyítják, hogy van lejjebb.

