Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének optimizmusa ellenére az amerikai termelékenység-növekedés fenntarthatósága valószínűleg nagy vitákat kavar majd közgazdászkörökben.#<# Az azonban vitathatatlannak tűnik, hogy az amerikai produktivitás a kilencvenes évek második felében - az 1990 és 1995 közötti időszakhoz képest - igencsak megugrott, jelentékenyen hozzájárulva az életszínvonal javulásához. A két nagy gazdasági rivális régió - az Európai Unió és Japán - ugyanezen két periódust összehasonlítva veszített a termelékenység növekedésének dinamikájából (lásd a grafikont).
Az évtized első felében az európai termelékenység háromszor olyan gyorsan nőtt, mint az amerikai. A kilencvenes évek második felében azonban megfordult a helyzet, mivel az öreg kontinens termelékenységi tempója ezen időszak alatt felére csökkent. (Japán ebbéli mutatója nem változott: jelenleg is 1,8 százalék.)
A váltás azért következett be, mert a kilencvenes évek második felében az amerikai társaságok már élvezték az információs technológiai szektorba korábban befektetett tőke áldását. Eközben Európát a merev munkaerőpiac bénította. Néhány európai ország az információs technológiai alkalmazkodás azon fázisán ment keresztül, ami a kilencvenes évek elején az amerikai cégekre is jellemző volt.
Az egy főre jutó GDP-vel mért életszínvonal Amerikában nem csak a magasabb termelékenység miatt haladja meg az európai szintet, hanem azért is, mert az Egyesült Államokban az emberek többet dolgoznak, mint az öreg kontinensen. Éppen ezért a közelmúltban tapasztalt európai foglalkoztatottság-növekedés mérsékelheti az Új- és az Óvilág közötti nemzeti jövedelembeli különbségeket – persze csak akkor, ha az utóbbiban is nő a termelékenység, s rugalmasabbá válik a munkaerő-, a tőke- és az árupiac.
