költöztették az „évi rendes” világgazdasági fórum helyszínét, aminek nyilvánvalóan szimbolikus jelentősége van. #<#A szervezők a szeptember 11-i merényletek hatására döntöttek így, azt demonstrálandó, hogy a fejlett világ, s annak pénzügyi elitje szolidáris a globális gazdaság fővárosával. A csöndes svájci üdülőfaluból - ahol korábban csak a globalizáció ellenes tüntetők csaptak nagy robajt - a pulzáló New Yorkba költözés azt jelenti, hogy a világgazdasági fórumnak nem csak a helye, hanem minden bizonnyal a szelleme is változik. Szeptember 11-e után a globalizált gazdaság koncentrikus köreinek kiterjesztése a távolabbi régiókra minden eddiginél fontosabbá vált. Kína bekapcsolása – a WTO-tagsággal – a nemzetközi vérkeringésbe, valamint az Afganisztánnak nyújtandó segélyről a két hete tartott tokiói konferencián meghozott gyors döntés is azt mutatja: a fejlett világ ráébredt arra, hogy a kereskedelmi korlátok lebontása, a feltörekvő régiók felzárkózása az egyetlen megoldás az egyenlőtlenségek következményeinek kezelése terén. Csak így kerülhető el a „civilizációk összecsapása”. A világ gazdasági elitje előtt nem halasztható konkrét feladatok tornyosulnak. Ezt tükrözi a konferencia programja is, ahol a nagy, sokszor kissé köldöknéző előadások helyett több kisebb, „eredmény-orientált” megbeszélést tartanak. A gazdaságtörténet legnagyobb államcsődje, a jelenleg is tartó argentin krach például megmutatta, hogy a valuta mechanikusan alkalmazott felértékelése – anélkül, hogy valamilyen nemzetközi szervezet monitorozná a fiskális politikát – a szakadékba vezet. Az amerikai történelemben példátlan idei Enron-csőd pedig rávilágított: politika és gazdaság összefonódása súlyosan veszélyezteti a részvényesek érdekét és vagyonbiztonságát. E problémák konkrét megoldásért kiáltanak, ami jelzi: nem csak Davosban, de New Yorkban sem ér(t) véget a történelem.
- 07:58 Fiatalosabb, mint valaha: új fotó készült a 89 éves Jack Nicholsonról
- 07:49 Trumpék a kivégzőosztag általi halálbüntetések visszavezetését sürgetik
- 07:28 Egy fideszes exminiszter és egy MCC-s vezető sem akar beülni a Richter igazgatóságába
- 07:20 2,5 milliós kistáskát villantva tükörszelfizett Buzsik Borka
- 07:02 Brutális Európába lép be a Tisza-kormány
- 07:00 Megmozdult a puszta – lenyűgöző fotókon a hortobágyi szürkemarhák kihajtása a legelőre
- 06:50 Szatyorban raktak ki négy kutyakölyköt, terápiás kutya lehet belőlük
- 06:24 Nyárias lesz a szombat, szeles a vasárnap
- 06:19 Kétszer is megbüntették ittas vezetésért, pedig sosem iszik alkoholt
- 05:30 Próbáld ki a nagy filmes sportkvízt!
- 05:25 Ebben a kvízben csak virágokat kell felismerni képek alapján, de most nehezítettünk – II. felvonás
- 05:10 19 méteres óriáspolipokat fedeztek fel Japánban
- 05:00 Kvíz gasztroszakértőknek: mind a 10 konyhai eszközt felismered?
- 04:40 Furcsa szokást figyeltek meg a gyorskaján élő gibraltári makákóknál
- 06:00 Magyarország kincsei: Fejér vármegye bakancslistás látnivalói
- 14:20 Lannert Juditot kérte fel Magyar Péter a Tisza-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének
- 17:20 Tömegbaleset volt az M3-ason Gödöllőnél, jelentős a torlódás
- 22:04 Nagy Ervin úgy tudja, hogy taxival vitték el az iváncsai akkugyárban kitört tűz sérültjeit
- 05:30 Próbáld ki a nagy filmes sportkvízt!
- 21:31 Bukása után térdsérüléssel kezelték, napokkal később meghalt a kerékpárversenyző
- 19:03 Olyan lépésre készül Elon Musk, ami a Föld első billiomosává teheti
- 20:02 Orosz vadászgépeket fogott el a lengyel légierő a Balti-tenger felett
- 05:10 19 méteres óriáspolipokat fedeztek fel Japánban
- 21:44 200 métert zuhant és meghalt egy turista a Magas-Tátrában
- 16:54 Bódis Kriszta a társadalompolitikai koordinációért fog felelni a Miniszterelnökségen
