Nem tart attól, hogy az Európai Unió bővítésen való pénzspórolásának az lesz a következménye, hogy túl hosszú időt vesz majd igénybe az új tagok felzárkózása, tovább gyengítve a belső kohéziót?
– A pénzügyi csomag megkomponálásakor kezdettől fogva világos volt, hogy tartanunk kell magunkat az 1999-ben Berlinben elfogadott pénzügyi előirányzathoz. Ugyanakkor az sem volt kérdéses, hogy a bővítési büdzsét 6 helyett 10 új csatlakozó országhoz kellett hozzáigazítani. Menet közben szükségessé vált például, hogy egyes tagjelöltek elavult atomerőműveire is pénzt fordítsunk. De nem tartok attól, hogy a kérdésében megfogalmazott félelem beigazolódik. Azt tapasztaljuk, hogy Magyarország felzárkózása jó ütemben halad, amit a nagyon kedvező növekedési mutatók is bizonyítanak. Az EU-s költségvetés jelenleg is támogatja a gazdasági fejlődést, bár az kétségtelen, hogy az igazi előnyökre csak a csatlakozás után, a belső piacra belépve lehet számítani. A bővítésre rendelkezésre álló költségvetési keret feszes, de úgy gondolom, a javaslattal sikerült megtalálnunk a helyes arányt a jelenlegi tagok pénzügyi érdekei, illetve az újonnan csatlakozók forrásigényei között. Lényeges, hogy amikor véleményt formálunk, ne csupán az első év egyenlege alapján ítéljünk. Magyarország esetében csak a tagság első évében rezeg a léc, főleg azért, mert a közvetlen agrártámogatásokat egy évvel később fizetik ki. A második és a harmadik évben már egyértelműen kedvező a helyzet.
– Mi indokolja azt, hogy az új tagok kezdettől fogva teljes hozzájárulásukat befizessék a költségvetésbe, s inkább utólag kapják vissza a pénz egy részét, ahelyett, hogy eleve kevesebbet dobnának be a közösbe?
– Ennek az az oka, hogy az EU büdzséjének befizetési rendszere rendkívül bonyolult. Ha a befizetések fokozatos, évről évre történő emelését választanánk, olyan problémákba ütköznénk, mint például a briteknek járó visszatérítés kiszámítása. (Ez egy speciális tétel az uniós büdzsében – a szerk.) Ezért az unió már az előző bővítés során is a kiadási oldalon kárpótolta az új tagokat, évi egyszeri visszatérítést alkalmazva. Igaz, hogy a teljes összeget be kell fizetni, de a később visszakapott pénz jól
jöhet a kormányoknak az esetlegesen fellépő költségvetési zavarok elhárítására. Az Európai Bizottság javaslatáról most a tagállamok egyeztetnek. Elképzelhetetlennek tartom, hogy bármelyikük is azt mondja: az újonnan csatlakozó országoknak nettó befizetőknek kell lenniük.
– Ez a tagjelölteket aligha vigasztalja, hiszen ők azonnal a szaldó javulását remélik a tagságtól.
– Természetesen ezt úgy is értettem, hogy az új tagok első éves pénzügyi mérlege nem romolhat a közvetlenül a csatlakozást megelőző évhez képest.
– Az EU az új tagoknak járó kifizetések felgyorsítását is fontolóra veszi. Milyen megoldások merülnek fel?
– Ez nagyon fontos kérdés. A bizottság javaslatai szerint magasabb lesz az EU-hozzájárulás avagy társfinanszírozás az új tagállamok esetében, és a kevésbé bürokráciaigényes kohéziós alapok is nagyobb szerepet játszanak majd, mint eddig. A strukturális alapokból is nagyobb előleget, a szokásos 7 helyett 16 százalékot fizetünk majd az új tagoknak. Azt tanácsolom a tagjelölteknek, hogy a strukturális alapok felhasználására vonatkozó tervezés megkezdésével ne várjanak a csatlakozási szerződés aláírásáig. Azonnal lássanak munkához, hiszen a szabályok és a rendeletek adottak, és lényegében ugyanez mondható el a számokról is. Nem szabad megismétlődnie annak, ami a jelenlegi tagállamokkal korábban történt: mivel későn született döntés a rendeletekről, nagy volt a csúszás a tervezésnél és a programok jóváhagyásánál. Időben fel kell készülni, hogy a bővítés után azonnal folyósítani lehessen a támogatásokat.
– Az EU-költségvetés gazdájaként miként látja, Magyarország menynyire felkészült az uniós pénzek fogadására?
– Természetesen nem mehetek részletekbe azelőtt, hogy Günter Verheugen kollégám nyilvánosságra hozza az idei országjelentést. Ám az adatokra pillantva azonnal feltűnik, hogy a Sapard-program még nem működik, pedig az agrárszektor nagyon fontos Magyarország számára. Ebből a szempontból egyértelmű, hogy különösen ezen a területen sürgető az intézményi háttér hatékonyságának a javítása.
– Az Európai Bizottság már jövőre 500 új munkatársat toborozna a bővítésre való felkészülés jegyében. A tagállamok és az Európai Parlament azonban első körben elutasította a kérést. Milyen következményekkel számol, ha nem változik a helyzet?
– Még tárgyalunk. A bizottság számára mindenesetre egyértelmű, hogy 25 tagországgal elkerülhetetlen a források növelése. Annak a megközelítésnek, miszerint a létszámemelést elég a bővítés időpontjában végrehajtani, komoly konzekvenciái vannak, hiszen fel kell készülnünk például a strukturális alapok kezelésére. A tagjelölteknek a tervek és programok elkészítéséhez technikai segítségre van szükségük. Tehát, ha az első naptól kezdve sikerre akarjuk vinni a bővítést, az új munkatársaknak már 2004 előtt el kell foglalniuk a helyüket a bizottságban.
– Az Európai Bizottság nemrég megvitatta, hogy milyen időpont lenne a legalkalmasabb a bővítésre. Mintha a 2004 közepi dátumnak lenne a legtöbb híve a testület tagjai körében. Ön mire szavaz?
– A 2004-es év nagyon fontos lesz. A hivatalos döntés szerint a tagjelölteknek már teljes jogú tagként kell részt venniük a 2004 júniusi európai parlamenti választáson. Úgy gondolom, ez az egyetlen biztos pont. Rengeteg esemény lesz 2004-ben: bővítés, az új parlament megválasztása és talán egy kormányközi konferencia is. Olyan menetrendet kell találnunk, amely ezeket a különböző szempontokat összeegyezteti.
