Maradj ki a politikából, hiszen ahhoz nem értesz – ordította a telefonba Gerhard Schröder, s ez a vonal másik végén érthetően megszeppenést váltott ki. Még akkor is, ha történetesen a német kancellár féltestvérével veszekedett, hiszen a nagypolitika színpadán eddig ismeretlen tanárnő azzal kerül az újságokba, hogy az alkotmánybíróságon keresetet nyújtott be a szociáldemokrata-zöld kormány szociálpolitikai megszorítása ellen. A laza családi kötődései miatt amúgy is sokat kritizált Schrödert nyilván nem csupán a rokon kellemetlen akciója hozta ki sodrából, vélhetően ez csak az utolsó csepp volt a pohárban.
Erősen megkarcolódott ugyanis az “új közép” kancellárjának imázsa, amelyet pedig Schröder évek óta szorgalmasan épít. Gazdaságpolitikai kompetenciáját egyre inkább megkérdőjelezik: a munkanélküliségi mutatók rosszak, jóllehet a kancellár négy évvel ezelőtt pontosan ezt szabta teljesítményének zsinórmértékéül. Az csak további kellemetlenséget okoz, hogy alig néhány hete kiderült: a szövetségi munkaügyi hivatal évek óta kozmetikázott számokat közölt, ami a hivatal elnökének távozásával járt.
KIRÍVÓ KUDARCOK. A kölni SPD korrupciós botránya – amelybe akár Schröder közvetlen környezete is bekeveredhet – látványosan rombolja azt az erkölcsi bónuszt, amelyet Helmut Kohl ex-kancellár hasonló ügyeinek kipattanásakor gyűjtött Schröder és csapata. A kirívó kudarcok sorába illik bele a Philipp Holzmann építőipari vállalat csődje is, hiszen a kancellár személyesen kapcsolódott be a nagy múltú cég szanálásába – kiváltva ezzel Brüsszel rosszallását. Ráadásul a német kormány csak egy hajszállal kerülte el azt a szégyent, hogy az Európai Unió hivatalosan is megfedje az államháztartás magas hiánya miatt.
Érthetően ideges tehát Schröder, aki a közvélemény-kutatásokban számszerűsítve is láthatja a kudarcot. A legutóbbi felmérések 1999 vége – a CDU korrupciós botrányának kezdete – óta a legkisebb támogatottságot állapítottak meg a szociáldemokratáknak. Edmund Stoiber bajor miniszterelnök személyében ráadásul olyan kihívóra talált, aki szűkebb pátriájában gazdasági csodát hajtott végre, míg Schröder szövetségi szinten csupán válságot menedzselt.
Stoiber a gazdaság és a munkaerőpiac kérdését helyezte kampánya középpontjába, s az ezeken a területeken megfogalmazott kritika termékeny talajra hullott a recesszióban lévő Németországban. Az SPD négy évvel ezelőtt azzal nyerte meg a Kohl-kormánnyal szemben a választást, hogy gazdasági reformokat ígért, és a munkanélküliség csökkentését tűzte zászlajára.
Schröder hozzákezdett a nyugdíj- és az adórendszer megváltoztatásához, valamint a hadsereg és a zöldkártya-program megvalósításához. A munkanélküliség csökkentése azonban – és ezt Stoiber előszeretettel dörgöli a kancellár orra alá – ennek ellenére nem sikerült; az állástalanok száma 2002-ben ismét meghaladta a mágikus 4 milliós határt.
KIFULLADVA. A német gazdaság kifulladt; a GDP-növekedés tavaly mindössze 0,6 százalékos volt. Európa legnagyobb gazdaságának az 1993-as recesszió óta ez a leggyengébb teljesítménye. A siralmas eredmény összefüggésben áll ugyan a világgazdasági környezet romlásával, a gazdasági lassulás mértéke azonban sokkal súlyosabb, mint az unió bármely más országában.
Az exportdinamika majdnem harmadára esett vissza, a beruházások számottevően csökkentek. Korábban a kormány már gyorsulást várt 2002-re, elemzők azonban a legfrissebb adatok láttán kételkednek abban, hogy az idei GDP-növekedés különösebben meghaladná a tavalyit. Norbert Walter, a Deutsche Bank közgazdásza nemrég 0,7 százalékra módosította 2002-es előrejelzését. “Ennél jobb eredményre ebben az évben nem számíthatunk, mivel az Egyesült Államok és Európa is csak 1 százalékkal bővül – mondta Walter. Eichel német pénzügyminiszter viszont – az események után kullogva – még csak most változtatta 1 százalékra a kormányzati várakozásokat.
Walter szerint amennyiben a szerkezeti problémák megoldásához szükséges alapvető reformokat tovább görgeti maga előtt az ország, pusztán azért, mert az ehhez szükséges intézkedések fájdalmasak lennének, az akár a Japánban kialakulthoz hasonló helyzetet teremthet. A piacpárti kritika szerint az adócsökkentéssel, a szociális kiadások lefaragásával, a munkaerőpiac rugalmasabbá tételével, valamint az oktatás reformjával már nem lehet várni. “A feltételek adottak lennének a reformokhoz, de hiányzik hozzá az akarat – mondja a szakértő.
A német kancellárt kihívó bajor tartományi miniszterelnök – miközben helyesen ismerte fel, hogy a választási kampányának középpontjába a gazdasági eredmények kritikáját kell állítania – a győzelmet pusztán jelszavakkal nem tudja megszerezni, megfelelő alternatívát kell kínálnia. A formálódó CDU/CSU gazdasági program üzenete mindenesetre nem áll messze a Deutsche Bank közgazdászának véleményétől. Célként az adóterhek könnyítése fogalmazódik meg: a Schröder-kabinet által 2005-re tervezett adócsökkentést Stoiberék két évvel előbbre hoznák, a személyi jövedelemadó legmagasabb kulcsát pedig 40 százalékra szállítanák le. Csökkentenék ezenkívül a kisvállalkozások adóterhét, mivel a bajor kormányfő szerint az eddigi kormányzati lépések túlzott mértékben kedveztek a multiknak.
ÉLÉNKÍTENÉNEK. Ezek a lépések mind a gazdaság élénkítését szolgálnák. A foglalkoztatási politikában Stoiber a jelenlegi kormányt a munkaerőpiac túlszabályozásáért bírálja, aminek szerinte az lett a következménye, hogy a bérköltségek és az adminisztratív kiadások a kelleténél nagyobb mértékben növekedtek. Ezáltal a német cégek közül belföldön sokan visszavonulót fújtak, és beruházásaikat a rugalmasabb keleti piacokra helyezték át. Stoiber kezében ugyanakkor Bajorország jól működő gazdasága a legfőbb érv. A délnémet tartomány az utóbbi években valóban a legalacsonyabb munkanélküliségi mutatókat produkálta (a helyi ráta 6 százalék, szemben az országos 10 százalékkal) és az itt előállított GDP 4,3 százalékkal növekedett az általános német gyengélkedés közepette. A tartományban több mint ezer külföldi technológiai társaság telepedett meg, míg máshonnan a cégek inkább kivonultak.
Nem tudni, hogy az uniót sokszor kritizáló, néha idegenellenes jelszavakat is hangoztató Stoiber képes lenne-e gazdasági programja megvalósítására. Az azonban bizonyos: új ötletekre és emberekre van szükség ahhoz, hogy a növekedés útjában álló akadályokat le lehessen bontani. Csak így nyílhat esélye Németországnak arra, hogy – még ha egy ideig nem is lehet újra Európa lokomotívja – kellő gazdasági potenciállal kecmeregjen ki gyenge periódusából.
