Gazdaság

A világ most kezd el fogyasztani

Átmeneti volt a nyersanyagárak és az energiahordozók idén tavaszi intenzív áresése. Némi erőgyűjtés után a „végkimerülésig”, a nyersanyagok végkimerüléséig folytatódhat a hossz. Eközben minden olyan márka is győztes, amelyik sikeresen lovagolja meg az új fogyasztók igényeit.

2011 júliusának végén már határozottan kijelenthető, hogy újra felfelé törnek a nyersanyagárak. Ha a főtrendet nézzük, ez aligha meglepő. Egyre többen élünk a Földön, egyre gazdagabbak vagyunk, azaz egyre többet fogyasztunk. Nevezzük ezt keresletnek!

Eközben kifogyóban van szinte minden, amit el szeretnénk fogyasztani, legyen az édesvíz, élelmiszer, ipari fém, nem megújuló energiahordozó. Ez volna a kínálati oldal.

A kereslet és a kínálat törvényei szerint a növekvő kereslet és a csökkenő kínálat, csak új ár mellett kerülhet egyensúlyba. Nem túl bonyolult képlet, vagyis drágulni fog minden, ami hasznos, de egyszer el fog fogyni.

Az idén egy rövid ideig úgy tűnt, hogy a fentiekből fakadó áremelkedő trend megfordulhat, hiszen az ezüst piacán tapasztalható zavarok nyomán zuhant minden nyersanyag jegyzése. Immár ismét felfelé mozognak az árak. A legismertebb árupiaci termékek közül az olaj 110 dollár feletti hordónkénti áron forog, míg a fenti logikától némileg eltérő módon, elsősorban befektetési szempontok alapján értékelhető, a fizikai arany pedig történelmi rekordáron, 1600 dolláros unciánkénti áron kapható. Égbe mennek az árak vagy van megállás?

Kína, Kína, Kína

Felejtsük el egy kicsit a rövid távú ártrendeket és nézzük a „big picture”-t! Karl Banyai, a BlackRock Alapkezelő lakossági üzletágáért felelős vezetője minderről színes adatokkal is szolgált a Citibank budapesti befektetési konferenciáján. A ma 6,9 milliárdos világnépesség 2050-re már 9,5 milliárd főre növekszik. Eközben a csapat fogyasztása személyre lebontva is nő, nem véletlen, hogy a 21. század két legfontosabb megatrendje a nyersanyag- és az energia-áremelkedés.

Az Exxon Mobil 2030-ig szóló energetikai kitekintése egészen elképesztő igénynövekedést prognosztizál. Aktuálisan Kína egy főre jutó energiafogyasztása egynegyede az OECD-átlagnak. Vagyis ma még 1,4 milliárd ember csak korlátozottan jut energiához, amely igényt 40 százalékban szénalapú ellátással fedez az ország. 2030-ra 880 millióval több otthont kell majd energiával ellátni, 400 millióval több autó lesz majd az utakon, ebből a harmada Kínában kezdi pályáját. A növekedési potenciálra jellemző, hogy miközben Kínában ma ezer lakosra jut 33 autó, az Egyesült Államokban 33 gépjármű 40 lakosra jut, vagyis szerény 25-szörös a különbség. Ha pedig a kínaiak tömegesen veszik az autókat, aligha kell részletezni ennek hatását az olajkeresletre. De nem is csak az olajról van szó, például minden egyes autóba 25 kilogramm rezet építenek be. Nem csoda, hogy a réz ára hat év alatt megnégyszereződött. Chile a világ legnagyobb rézkitermelője, több rezet termel ki (5-6 millió tonnát évente), mint az őt követő négy ország (Peru, Kína, Indonézia és az Egyesült Államok) együttvéve. Ezek után talán nem véletlen, hogy 2010-ben Chile tőzsdéje drágult a legjobban valamennyi tőkepiac közül.

Kína fogyasztása nem is csak az energiában vagy a rézben, de más alapanyagokban is éppen robban. Karl Bányai szerint az 1,4 milliárd fős ország még mindig szinte két számjegyű növekedést produkál, 2020-ig 600 milliárd dollárt tervez elkölteni infrastrukturális beruházásokra (ehhez elég sok alapanyag is kell), és félelmetes ütemben növekszik a városi lakossága (ők pedig nyugati mintára kezdenek el fogyasztani).

Fogyasztás és gyártás

Mindez azért nagyon lényeges, mert Kínával, a kínai gazdasággal kapcsolatban két trend keveredik manapság: a kínai gazdaság hatalmas nyersanyagigénye és a kínai végfogyasztók közvetett nyersanyagigénye.

Az első nagyon látványos, de az árak szempontjából nem is annyira fontos világtrend. A kínai gazdaság minden mennyiségben igényli a nyersanyagot, hiszen most ebben az országban készül minden, Kína lett a világ gyára. Ám a kínai bérek éppen intenzíven emelkednek, majd áttevődik a gyártás talán Vietnamba, talán Indonéziába, majd szépen lassan akár Afrikába, szóval oda, ahol versenyképes a munkaerő ára, értsd éhbérért is lehet melóst találni. A világ összfogyasztóinak igénye azonban eközben nem változik nagymértékben, nem kell a gyártáshoz összességében is több nyersanyag, csak éppen máshol készülnek el a termékek.

Ami azonban igazán fontos változás, hogy a feltörekvő országokban egyre több bért fizetnek ki a munkásoknak, vagyis sok új fogyasztó képes vásárolni, és ez igazán lényeges trend a kereslet szempontjából. Ahogy Nick Smith, az Allianz Alapkezelő ügyvezető igazgatója mondta, ezek az emberek naponta növelik a globális fogyasztói réteget, ma 2,8 milliárd olyan ember van, aki a fejletlenből, vagy feltörekvőből a fejlett, vagy érett fázisú gazdaságokba sorolódik át, mikroszinten 2,8 milliárd szegényből lesz középosztálybeli.

Természetesen ezt nem úgy kell elképzelni, hogy valaki egyik nap még nem fogyasztja a multinacionális gyártók termékeit, majd átsorolódik, és azonnal elkezd fogyasztani, de a trend iránya határozott. Mi történik ilyenkor? A nagy népességű, gyorsan urbanizálódó, és vastagodó középosztállyal bíró óriáspiacok, vagyis India, Kína, Indonézia, Brazília, Mexikó és Nigéria olyan pótlólagos keresletet jelent a globális fogyasztási cikk gyártónknak, hogy szinte automatikusan megteremtődik a multik életében oly fontos növekedés.

Természetesen nagy növekedés előtt áll egy brazil mobilcég, vagy egy kínai lakossági bank is, amikor szélesedik a középosztály, de bizony, ha befektetési történetre szeretnénk fordítani a fejlődő világ fogyasztás-robbanását, nem is biztos, hogy a célországokba érdemes fektetni. Lehet, hogy inkább azokba a multikba, amelyek sikerrel vetették meg a lábukat ezen országokban. Vagyis menetelhetnek a nagy élelmiszergyártók, a csokigyárak, a rágógumicégek, a gyorsbüfék, szárnyalhatnak a tejipari multik, de a legsikeresebb divatmárkák, elektronikaicikk-gyártók, autógyártók is, hiszen egyre több terméket tudnak eladni annak a csapatnak, amelynek először most válik realitássá, hogy vásároljanak ezekből a globálisan sikeres termékekből.

Kínai városok

A világ legnagyobb metropliszait bemutató listákon általában Tokió vezet, és ott van még az élbolyban Delhi, Isztambul, Mexikóváros, New York, Peking, Sanghaj, Szöul. Hallottunk már róluk, de vélhetően száz magyarból egy-egy ismeri csak Vuham, Csungcsing, Hszián, Csengtu, Tiencsin, Senjang nevét, pedig már ezek a hatalmas metropoliszok is bekerültek a világ negyven legnagyobb városa közé. A kínai városi lakosság növekedéséről mindent elmond, hogy Kínában már 150, legalább egymilliós város van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik