A január 30-i lemezbemutató koncerttel egy időben került a boltokba a Cotton Club Singers első CD-je, amely üdítő arányérzékkel egyensúlyoz a különböző nosztalgiahullámok között. Jó néhány ismert, illetve saját gyűjtésű dallamuk, a hibátlan vokálhangzás és a zenei ötletparádé az, amitől ez a korong kiemelkedik az eddigi szalonzene-produkciók sorából. Hogy nem a szving-korszak nagyjainak szolgai másolásáról van szó, azt bizonyítják szellemes, emberi hangra komponált saját sziporkáik, amelyek felfoghatók afféle zenei “egyperceseknek” is. Kiváló partnerük ebben a szolid hátteret biztosító Határőr Big Band és néhány olyan – meghívott vendégként muzsikáló – hazai jazzmágus, mint Babos Gyula vagy Ferenczy György. –
- 21:30 Volt szlovák rendőrfőkapitány: A testőröknek azonnal biztonságos helyre kellett volna vinniük Ficót
- 20:35 „Még mindig sokkban vagyok”– Sophie Turner élete legrosszabb napjaiként emlékszik az időszakra, amikor híre ment, hogy válik
- 20:13 Védelmi miniszter: Robert Fico az életéért harcol
- 19:55 Faültetéssel köszöntötték a hetvenéves Gyarmati Andreát
- 19:52 Kapuvári tragédia: az anya végzett gyermekével, majd saját magával
- 19:40 Imre Bence győztes góllal búcsúzott a Fraditól
- 19:34 2,5 milliárd forintos alapot hoznak létre a budapesti társasházak felújítására
- 19:11 Vidnyánszky Attila azt mondja, nem tudja, mikor tér vissza a Nemzeti Színházba Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó
- 19:00 A szemünk előtt dől össze a nárcisztikus, erőszakos ingatlanmágnás birodalma
- 18:58 100 éves harangokról mesél a kiszombori útvesztő
- 18:38 Videó készült arról, ahogy ötször meglövik Robert Ficót
- 18:34 Háromhavi csúcsra ugrott a forint
- 18:21 Két Liverpool-sztárra is szemet vetettek a szaúdi klubok
- 18:05 Megérkeztek a The Last Of Us második évadának első fotói
- 18:04 Lesz Biden-Trump vita, az időpontja is megvan
- 11:59 Érdemes péntekig várni a tankolással
- 19:52 Kapuvári tragédia: az anya végzett gyermekével, majd saját magával
- 14:20 Újabb népszavazást meszelt el az Alkotmánybíróság
- 10:02 Fekáliával kenték össze a mosdókat az Iváncsáról elküldött vendégmunkások
- 10:27 Karácsony megüzente, nem megy vitázni az ATV-be
- 20:13 Védelmi miniszter: Robert Fico az életéért harcol
- 09:30 Menczer Tamás: Én Borkai Zsolt helyében valószínűleg úgy szégyellném magam, hogy a lakásból az életemben többet ki nem jönnék
- 11:08 Csak egy használt ruhát akart eladni, 4,6 millió forintja bánta
- 05:55 „Aki meg akar szökni, megszökik” – mire jó a 27 milliárdos rendőrségi nyomkövető rendszer?
- 07:35 Bulinegyed: Orbán Viktor rendet akar
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!