A múlt decemberi parlamenti választások másnapján a moszkvai KGB-épület falára visszahelyezték a szervezet egykor rettegett vezetője, a későbbi pártfőtitkár Jurij Andropov kilenc éve eltávolított emléktábláját. Majd Vlagyimir Putyin az elnökválasztási kampányban meg is koszorúzta példaképe sírját. Igaz, utóbb a KGB által üldözött Andrej Szaharov sírjánál is lerótta kegyeletét.
Az azóta lehengerlő fölénnyel elnökké választott Putyin csupa ellentmondás. Jelzi ezt Stier Gábor rekordgyorsasággal elkészült könyvének címe is: A Putyin-rejtély. A kötet nem ad, nem adhat választ arra a kérdésre, vajon kell-e félni Oroszország új első emberétől, aki az erős állam ígéretével hódította meg a káoszban végre rendet teremteni képes “cár” után sóvárgó oroszokat. A könyv “csupán” az elmúlt hónapok moszkvai eseményeinek gyors, mégis lebilincselően mély elemzése. Putyin váratlan villámkarrierjének okait keresve mérleget von többek között a történelmi szerepéhez végül méltatlan körülmények között távozó Jelcin tíz évéről, az oligarchák befolyásáról, s természetesen végigköveti a “királycsináló” második csecsen háború kirobbanását és eseményeit. Egyben ismét figyelmeztet, hogy a csecsenföldi harcok mozgatórugója a politikán túl nem más, mint az olaj: a harc a köztársaság területén áthaladó olajvezeték ellenőrzéséért is folyik. Az olaj azonban másként is beleszólt Putyin kampányába: biztos befutóként már csak azért sem kellett a gazdasággal foglalkoznia, mert az jelenleg valós teljesítmény nélkül is egyre izmosabb az olaj világpiaci árrobbanásának köszönhetően. Ám a választók nem is törődtek effajta kérdésekkel, az új elnöktől a rend megteremtését várják. E feladat teljesítésében a könyv zárógondolata szerint hisznek is. Egyelőre. –
