A show neve Big Brother, és talán a legnagyobb tömeghisztéria Hollandiában a XVII. századi tulipánőrület óta. Kilenc fiatal száz napra beköltözik egy, a külvilágtól elszigetelt házba, amely telis-tele van kamerákkal és mikrofonokkal. Ebben a steril kísérleti világban élik a maguk mindennapi életét, és mindezt egy egész ország nézi megbűvölten. Az egyik legnagyobb kukkoló pedig Juan Villalonga, a spanyol távközlési óriás, a Telefónica minap lemondott elnök-vezérigazgatója. Március 17-én legalábbis nem kevesebb, mint 5,5 milliárd euróért vásárolta meg a Big Brothert jegyző holland Endemol tévétársaságot, ötször annyiért, mint amennyit a Financial Times című lapot kiadó brit Pearson-csoport néhány hónappal korábban hajlandó lett volna fizetni érte.
Villalonga ma már valószínűleg kevésbé rajong a voyeurködésért, miután az elmúlt hetekben a saját bőrén tapasztalhatta meg, milyen kellemetlen, ha valakinek nem lehetnek titkai. A vád, ami végül a bukását okozta, bennfentes kereskedelem volt. Villalonga 1998 januárjában tekintélyes összegű hitelt vett föl a Telefónica egyik főrészvényesének számító Argentaria banktól, majd jelentős részvényopciót jegyzett saját cégében. Ez még nem volna baj, csakhogy mindeközben az amerikai MCI és a WorldCom vezetőivel éppen arról alkudozott, hogy cégeik szövetségre lépnek. A tárgyalások kudarcba fulladtak, de az eset akár egy üzleti tankönyv típuspéldája is lehetne a bennfentes kereskedelem (insider trading) címszó alatt. Ezért az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában például börtön jár.
A két és fél évvel ezelőtti spanyol törvények viszont nem tiltották az effajta műveleteket: a cégvezetőknek akkoriban nem volt kötelező jelezni a részvénypiac felé az opciós szerződéseket. Villalonga ennek ellenére megtette. Értesítette az ügyletről Juan Fernandez-Armestót, a spanyol tőzsdefelügyelet, a Comisión Nacional del Mercado de Valores (CNMV) elnökét, aki ezek után arra kérte, hogy a piaci átláthatóság érdekében hozza nyilvánosságra az üzletet, hiszen a Telefónica messze a legnagyobb cég a madridi tőzsdén. A távközlési óriás elnöke viszont ezt már megtagadta.
A CNMV nem tehetett mást, vizsgálni kezdte az ügyet, Villalongát azonban bűncselekmény hiányában kénytelen volt felmenteni a vádak alól. A felügyelet erejéből mindössze annyira futotta, hogy – miután nem Villalonga volt az egyetlen, aki a Telefónica vezetéséből hasonló módon magáncéljaira spekulált a madridi részvénypiacon – vizsgálatot indított az Argentaria által ilyen célra nyújtott hitelek ügyében. Az opciós szerződések összesen 500 millió dollárra rúgó csomagja kapcsán végül nem emeltek vádat, csupán a banknak tiltották meg a hasonló kölcsönügyleteket.
Ám ez év júniusában ismét elővették az ügyet. Villalongát hiába tisztázták két éve a vádak alól, miután a kormányközeli El Mundo című napilap további részleteket közölt az opciós szerződésekről, a CNMV újfent vizsgálódni kezdett. Mára ugyanis nagyot fordult a világ Spanyolországban. Olyannyira, hogy az elnök-vezérigazgató július 26-án, az azóta egyébként közzétett, és ezúttal is számára kedvező eredményt meg sem várva, a távozás mellett döntött. Ennek egyik fő oka az, hogy időközben gyerekkori jó barátjával, az őt az 1996-os választási győzelem után a Telefónica élére állító konzervatív kormányfővel, José Maria Aznarral is megromlott a viszonya. Aznar múlt decemberben arra kérte, mondjon le az idén februárban – tehát a márciusi parlamenti választások előtt egy hónappal – életbe lépő részvényopciójáról, az üzletember azonban nem volt hajlandó erre a politikai szívességre.
A kormányfő vezette Néppárt abszolút többséget szerezve végül megnyerte a választásokat. A sérelem azonban megmaradt. Így nem csoda, hogy az aranyrészvénye révén a Telefónicában döntő szóval rendelkező kormányzat a színfalak mögött mindent elkövetett Villalonga elmozdításáért. Az igazgatóság májusban például megvétózta a holland KPN-nel tervezett egyesülést – amely az első fúzió lett volna két egykori európai távközlési monopólium között. A felbátorodó munkatársak mind hangosabban bírálták a főnök autoriter vezetési módszereit, s az már csak olaj volt a tűzre, hogy a 47 éves Villalonga – egy korábban Miss Mexico címet elnyerő hölgy kedvéért nemrég feleségét is elhagyva – Miamiba költözött. Madridban akkor arra az álláspontra helyezkedtek, hogy egy ekkora birodalmat nem lehet több ezer kilométer távolságból irányítani.
Igaz, éppen Villalonga érdeme, hogy a Telefónica a négy évvel ezelőtti lomha nemzeti monopóliumból mára meghatározó nemzetközi óriássá vált. A kinevezése óta eltelt négy év alatt a Telefónica részvényeinek értékét megötszörözte, a társaság piaci kapitalizációját pedig meghatszorozta. A cég szakadatlanul terjeszkedett, a sorozatos fúziók és felvásárlások révén Spanyolország után egész Latin-Amerikában a piac első számú szereplőjévé nőtte ki magát. Egyúttal a média és az internet felé is nyitott. Legutóbbi huszárvágása az volt, amikor a cég – Európa legértékesebb dotcom-papírjának számító – webvállalkozása, a Terra Networks spanyol nyelvű tartalomszolgáltató 12,5 milliárd dollárért felvásárolta az amerikai Lycos portált. Ez volt az első eset, amikor egy európai vállalat szerezte meg az Egyesült Államok valamely vezető internetes cégét.
A spanyol üzleti élet éveken át legfényesebben világító csillagának mégis mennie kellett. A hírek szerint sikerült ugyan 4 milliárd peseta (26 millió dollár) végkielégítést kialkudnia magának, a világ azonban már utódjára, a szintén Aznar-kegyelt Cesar Aliertára figyel. Az egykori részvénybróker szintén a kormányfő döntésére került 1996-ban a spanyol dohányipari óriás, a Tabacalera élére, most pedig Aznar a Telefónica csúcsán várja tőle a Villalonga-féle sikerévek – valamivel simulékonyabb – folytatását. Sokan mindebben újabb bizonyítékát látják annak, hogy a madridi kormányt és az üzleti életet továbbra is túl erős szálak kötik egymáshoz, a politikának a kelleténél nagyobb gazdasági befolyást biztosítva.
