Szórakozás

Vajna Timi beteg fiúnak ígérte a veséjét, de nem adta

Andy Vajna feleségétől komoly segítséget remélt Siklós Csaba, de csalódnia kellett.

Siklós Csaba veleszületett betegségei miatt éppen vese- és májdonorra várt, amikor idén májusban kapcsolatba került Vajna Tímeával. A milliárdos filmproducer felesége állítólag megígérte neki, hogy kapcsolatai által segíti, sőt saját veséjét is neki ajánlotta. A beteg fiú találkozásukkor kapott ugyan borítékban 30 ezer forintot Tímeától, de ő más, fontosabb segítségre számított. Csaba becsapva érzi magát, hiszen Timi egyszerűen köddé vált.

“Mivel Pesttől 200 kilométerre lakunk, nagy segítség az lett volna tőle, ha általa sikerül valahogy az állandó utaz­gatást megoldanunk, mivel sokszor azért nem mentem kezelésekre, mert nem volt pénzünk még az útiköltségre sem. Timi azt mondta, a veséjét is odaadja, ha megfelel. (…) Amikor az ember kétségbeesett, mert nem tudja, hogy megéli-e a holnapot, minden ígéretbe kapaszkodik. Viszont milyen ember az, aki ezzel játszik?! Viccből nem teszünk ilyen meggondolatlan kijelentést egy olyan embernek, akinek az életét jelenti egy szerv! Nem gondoltam volna Timiről, hogy csak azért tette ezt, hogy jobb színben tűnjön fel. Cserbenhagyott” – mondta a Borsnak Csaba.

A lapnak Vajna Timi is elismerte, hogy kapcsolatba került a tiszakeszin élő fiúval, ám ő másképp emlékszik.

“A kórházban látogattam meg Csabát, és anyagilag hozzájárultam a kezelési költségeihez, mindennapjaihoz. Májra és vesére is szüksége volt, és a májátültetésen már túl is van, ami örömteli. Való igaz, mondtam neki, hogy én szívesen odaadnám neki a vesémet, mint ahogyan más szerveimet is a rászorulóknak. De csak akkor, ha engem baleset ér, és az életemet vesztem. Ha jól tudom, erről előre rendelkezni kell, és tervbe van véve. Csabának pedig ezúton is jó erőt, egészséget és kitartást kívánok” – árulta el Timi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik