– Az energiahordozók világpiaci ára magas, az olaj barrelenkénti ára például már tartósan 30 dollár fölött mozog. A hatósági árak kialakításánál az idén nagyon szigorú kereteket alakított ki a kormány, így a gáz esetében is éves szinten 6 százalékos emelést hajtott végre. Ilyen körülmények között mit tehet a MEH főigazgatója?
– A kőolaj világpiaci ára külső adottság, azt csak elfogadni lehet. És természetesen lehet bizakodni abban, hogy belátható időn belül ezt a most tényleg indokolatlanul drága energiahordozót a megszokott árszinten adják el a termelők. Azt azonban alá kell húznom, hogy a benzinárak alakulására nekem, az energiahivatal főigazgatójának semmilyen befolyásom nincsen, hiszen ez a piaci szegmens már hosszú évek óta liberalizált Magyarországon. A kereslet-kínálat szabályozza az árakat, bár kétségtelen, hogy a Mol Rt. ezen a piacon domináns pozícióban van. A verseny tisztaságának betartására azonban a Gazdasági Versenyhivatal ügyel. Ami a gázárakat illeti, a Mol felülvizsgálati kérelmet nyújtott be hozzánk. Ebben alapvetően az importköltségei figyelembevételét kéri a társaság.
– Mikorra várható a döntés?
– Hivatalosan július 3-án érkezett a megkeresés, ami azt jelenti, hogy szeptember végére kell választ adnunk, mivel 90 napos határidőt ír elő a törvény. Időközben pótlólagos információkat kértünk a Moltól, azokat azonban egyelőre még nem küldték be. Ennek ellenére minden erőmmel azon leszek, hogy be tudjuk tartani a törvényben előírt dátumot. Nem szeretném ugyanis a kelleténél tovább húzni ezt az ügyet, mert az a szándékom, hogy a vizsgálat végén ajánlásokat fogalmazzak meg arra vonatkozóan, miként kellene kialakítani a gázár-képzés jövőbeni szabályait. Ismert, hogy a jelenlegi szabályozási rend jövőre lejár, és az eddigi gyakorlatnak vannak olyan hasznosítható tapasztalatai, amelyeket a világpiaci áraktól függetlenül be kellene építeni az árképzésbe.
– Ön az év elején került a MEH élére. Korábban – egy minisztériumi kitérőtől eltekintve – közgazdászként tevékenykedett. E minőségében különösen érzékenynek kell lennie a Mol Rt. érveire, hiszen minden vállalkozás alapvető feladata a profittermelés.
– Higgye el, hogy a gázár kérdésében egyre jobban gyűlik a mondanivalóm. Azt is meg kell értenie viszont, hogy egy folyamatban levő vizsgálatról nem sokat mondhatok. Azt azonban mindentől függetlenül aláírom, hogy a világpiaci árakat nem lehet a magyar határon feltartóztatni. Erre több mint húsz évvel ezelőtt az akkori politikai vezetés tett ugyan kísérletet, ám az eredmény mindenki számára ismert. De tovább megyek: egyetértek azokkal a véleményekkel, hogy a magyar energiaárak összefüggenek a világpiaciakkal, s azokat valamilyen módon tükrözniük kell. A hangsúly a valamilyen módon van, hiszen az már nagyon összetett kérdés, hogy a magyar gázár milyen számítási elv szerint igazodik a világpiaci ártendenciákhoz.
– Miként alakul e tekintetben a nemzetközi gyakorlat? A híradásokból tudható, hogy a legfejlettebb piacgazdaságokban is tiltakoznak a magas energiaárak ellen a fogyasztók. A lakossági gázárak miatt majd a fűtési szezonban fognak demonstrálni?
– Ezt azért nem hiszem, mivel a szolgáltatók igyekeztek a versenypiacokon – így például az Egyesült Államokban is – olyan árrendszert kialakítani, hogy a lakosság energiaszámlája viszonylag kiegyenlített maradjon. Vagyis a kevés kockázatkezelő eszközzel rendelkező fogyasztó nem érzi meg a 40 százalékos olajár-emelkedést, de ugyanilyen kevéssé hat rá, ha 40 százalékkal olcsóbb lesz a meghatározó nyersanyag. Emlékezetes, hogy tavaly év elején 10 dolláros szinten állt a kőolaj világpiaci ára. Abban az időben a Mol, amely éppen nyereséges gázüzletágról számolt be, kapott a Gazpromtól egy ajánlatot, hogy a hosszú távú importszerződésükbe építsenek be egy alsó és egy felső plafont, kiszűrve ezzel az áringadozás kockázatát mindkét fél számára. Ez például az egyik olyan kérdés, amelyikben a Mol gázár-felülvizsgálati kérelméhez pótlólagos információt kértünk. Kíváncsian várom, mit lépett akkor a társaság, mert azt sem gondolom feltétlenül, hogy a szabályozásnak minden kockázatot le kell vennie egy cég válláról. A piacon ugyanis – mint az említett példa mutatja – van lehetőség a kockázatok kezelésére.
– Térjünk át az energiapiac liberalizációjára. A gáz esetében ez az előbbi témával nagyban összefügg, hiszen a Mol tavasszal egy messzemenőkig versenyszemléletű javaslatot tett le az asztalra. Mennyi esélyt ad egy ilyen elképzelésnek?
– Általában a liberalizáció híve vagyok. A villamosenergia-piacon már meg is kezdődött ez a folyamat, egyre szorongatóbb határidőkkel nézünk szembe. A gáz esetében még nem született semmilyen döntés, az említett Mol-javaslat annak a szakmai vitának a része, amelyet a Gazdasági Minisztérium kezdeményezett, s amelynek célja a konszenzuskeresés. A társaság valóban nagyon tág értelemben szeretné megnyitni a piacot, de koncepciójuk csak egy a sok közül. Ráadásul kulcskérdésekben olyan álláspontot foglalt el a Mol, amely számára kedvező pozíciókat biztosít a versenypiacon is, de nem biztos, hogy megfelelően szolgálja a többi szereplő érdekeit is. Így például a vezetékekhez való hozzáférés szabályozásától elzárkózik javaslatában a társaság, miközben természetesen saját tulajdonában akarja megtartani azokat. A rendszerirányítást is saját kezében akarja tartani, ami nem váltott ki osztatlan ovációt a piac többi szereplőjénél. Szóval, ha én a Mol vezető testületében ülnék, magam is ilyen javaslatot támogatnék, de nem ott ülök. Így azt sem tudom a jelenlegi szabályozói környezet figyelembevételével üdvözölni – márpedig a koncepció ezt is tartalmazza -, hogy a Magyarországon kitermelt gázt a környező országokban világpiaci áron értékesíthesse a Mol. Alapelvnek tartom, hogy a hazai földgázvagyon kitermeléséből realizált profitot ne csak egyetlen vállalat fölözze le.
– Akkor viszont talán a szabályozói környezet rossz… .
– Egyetértek, hogy az állami szabályozás kezében vannak olyan eszközök, amelyekkel ezt a kérdést az ár meghatározása nélkül rendezni lehet. A bányajáradék felemelése például járható út.
– Akkor ezek szerint még sokáig nem lesz olyan versenypiac nálunk, ahol a lakosság is eldöntheti, kitől vásárol gázt…
– Az Európai Unióban is először a villamos energia kereskedelmét liberalizálták, s Magyarországon is hasonló a menetrend. Sajnos a gázpiaci verseny felszabadításával kicsit csúszásban vagyunk, ezért bármit is mondanék e kérdésben, az ma még spekuláció lenne. Az árampiacon viszont a liberalizáció első lépcsőjét készítjük elő nagy erőkkel, s ott az iparág szereplői felkészülten várják a piacnyitást. Természetesen 2001 első felében még csak a nagyfogyasztók, az úgynevezett feljogosított fogyasztói kör részesül a versenypiac áldásában, de – minthogy az unióban is lépésről lépésre haladnak – biztos vagyok benne, hogy az egész ágazatra pozitív hatással lesz a liberalizáció. Úgy látom, legkésőbb 2010-re nálunk is teljes versenypiac lesz.
– Egy dolog a választás lehetősége, s egy másik, hogy élnek-e vele a fogyasztók. Németországban, ahol már két éve liberalizált a lakossági piac, a fogyasztók 25 százaléka egyáltalán nem is fontolgatja a váltást, mert attól fél, hogy új vezetéket kell behúznia a falába. Mit szól ehhez?
– Valóban azt mutatja a nemzetközi tapasztalat, hogy a lakossági fogyasztó nagyon óvatos. Az idézett adat ugyan nem lep meg, de megerősít abban, hogy az óvatosság tájékozatlanságra vezethető vissza. Éppen ezért a MEH egyik fő feladatának tekinti a jövőben, hogy felkészítse a fogyasztókat a liberalizációra.
