Ellentmondásos képet mutatnak a világgazidaság folyamatai 1999-ben. Az Egyesült Államok gazdasága az év elejétől továbbra is erőteljesen nő; Nyugat-Európában az 1998 második felében tapasztalható (ciklikus) lassulás után ez év közepétől a gazdaság motorja újra beindult. Japánban a pénzügyi élénkítés hatására már növekedést mértek, és az 1997-es válság által leginkább érintett ázsiai országokban is a növekedési tényezők erősödése figyelhető meg, bár 1999-ben csak viszonylag szerény tempó várható. Latin-Amerikában a beáramló tőke mennyiségének csökkenése és a brazil válság erős negatív hatással volt a fejlődésre. A volt szocialista országok kibocsátása – az orosz válság, a nyugat-európai ciklikus lelassulás és a koszovói háború hatására – csak minimális növekedést mutat majd.
A jelenlegi előrejelzések 1999-re a világgazdaság stabilizálódását jósolják 2,0-2,5 százalékos növekedéssel, mely 2000 folyamán a 3,0 százalékot is elérheti, és várhatóan az azt követő egy-két évben is azon a szinten marad.
Ez év elején a Gazdasági és Pénzügyi Unió (EMU) összes tagországa aláírta azt a dokumentumot, mely a maastrichti konvergencia-kritériumokról szóló megállapodás utódjának tekinthető. Középpontjában a tagországok költségvetési, illetve államháztartási deficitje áll, melynek átlagát a mai 2,3 százalékos GDP-arányos szintről 2002-re 0,9 százalékra akarják leszorítani. A megállapodás betartása létfontosságú a közös monetáris politika működéséhez, de hatásai hasonlóak az utóbbi három-négy évben alkalmazott maastrichti megállapodáshoz. Számítások szerint a kemény korlátozások egyes országokban 1,0-1,5 százalékkal is csökkenthették a GDP potenciális éves növekedését, egyrészt az adóemelések visszafogó hatása, másrészt a kiadáscsökkentés keretében a jóléti beruházások visszafogása miatt. Ezt is figyelembe véve nagy valószínűséggel arra számíthatunk, hogy a nyugat-európai gazdasági térség növekedése az előttünk álló középtávú időszakban alulról közelíti a 2,0-3,0 százalékos sávot.
Az előttünk álló 4-5 éves időszakban a világkereskedelem 5,0-6,0 százalékos növekedése valószínűsíthető. Az elmúlt időszakban a világpiaci árak szinte minden területen estek, nagyrészt az ázsiai válság hatásaként jelentkező keresletcsökkenés miatt. Az idei év első félévében viszont már szétváltak az egyes árufőcsoportok ártrendjei. Az olajárak az év eleji rendkívül alacsony szintről több mint 50 százalékot emelkedtek, szemben az élelmiszerek továbbra is csökkenő áraival. Mindent összevetve a nyersanyagárak továbbra is nyomottak a meglévő túlzott termelőkapacitások miatt. Az árak alakulását némely esetben befolyásolják a termelés-visszafogásra vonatkozó megegyezések (mint az olaj vagy a réz esetében). A középtávú kilátásokat illetően az alapvető trend – ha nem következik be az ázsiaihoz hasonló nagy regionális válság – enyhén emelkedő lesz. Ez azonban az egyes árufőcsoportokra lebontva széttartó folyamatokat fed: nehezen prognosztizálható a kőolaj ára, bár feltehetően a tendencia csökkenő, hiszen a hordónkénti 20 dollár feletti ár már túl nagy kísértés, ráadásul jelentős termelő országok nem tagjai az OPEC-nek. A világgazdaság stabil növekedésével számolva a következő három évben a nyersolaj átlagára 19 dollár körül várható. Az egyéb (nem élelmiszer) nyersanyagok ára sokat esett 1997 óta, és valószínű, hogy az emelkedő trend ellenére a következő három évben nem éri el az ázsiai válság előtti szintet.
A közeljövőben várható világgazdasági fejlemények, elsősorban az ipari országok fejlődése és a válságrégiók magukra találása bár nem kiemelkedően jó háttér, mégis stabil makrogazdasági feltételeket teremt a felzárkózni szándékozó országok, így Magyarország számára is. Az 1998-ban bekövetkezett megrázkódtatások után tehát óvatosan optimisták lehetünk. Magyarországon a következő 2-3 évben – a világgazdasági trendek oldaláról – a nyugat-európai növekedési szintet mintegy kétszeresen meghaladó, 4,0-5,0 százalékos növekedés reális lehetőségként vehető számba. –
