Kétségtelenül igaz, hogy a bankos gyakorlat ismeri a nagyon fontos, kiemelt – vagyis a VIP – ügyfél fogalmát, az ebbe a körbe tartozók ugyanúgy átlagon felüli kedvezményt kaphatnak hitel- vagy betétügyleteik kapcsán, mint például a hitelintézet saját alkalmazottai. Viszont a szóban forgó “extrák” tisztán üzleti alapon járhatnak egy-egy hiteligénylőnek vagy betétesnek, vagyis attól függően, hogy az adott természetes vagy jogi személlyel kötött vagy kötendő egyéb ügyletek mekkora hasznot ígérnek a hitelintézet számára. Arról már nem is beszélve, hogy – szintén az üzleti normákhoz, s a józan észhez igazodva – elvileg egyetlen szerződés sem köthető egy nyereségorientált hitelintézetnél, ha arról már az elején tudni lehet, hogy csak veszteséget hoz.
A Postabank korábbi vezetése azonban jó néhány kiemelt ügyfele esetében az úgymond “normál VIP-es” banki gyakorlattól meglehetősen eltérő kamattal nyújtott hiteleket és őrzött betéteket. A hitelek zömét ugyanis általában nem sokkal 10 százalékot meghaladó kamat mellett, többnyire 10-15 éves futamidőre folyósította, miközben az “átlagos” hitelkamatok az adott időszakban 30 százalék felett voltak.
Urbán László, a Postabank vezérigazgató-helyettese egy hét végi konferencián elárulta – legalábbis az arányokat tekintve -, hogy mekkora az ily módon a VIP-ügyfelekhez kivándorolt összeg. Tájékoztatása szerint ezek a kihelyezett forintok mindössze egy százalékát teszik ki a 150 milliárd forintos állami mentőövnek, miközben a többi 99 százalékot birtoklók “röhögnek a markukba”.
VISSZAMENŐLEG? A Postabanknál úgy hírlik nem kizárt – e kölcsönügyletek tisztázása érdekében arra készülnek -, hogy amint meglesz a végleges lista, a bank felkéri a hitelek hajdani felvevőit: visszamenőleg egyenlítsék ki a kedvezményes és a piaci kamatok közötti különbözetet. E felkérés visszautasítói ellen a hitelintézet peres eljárást indíthat.
“Az ügyfelek egyedi elbírálásának elveit, procedúráját minden bank maga szabja meg, erre sehol a világon nincs jogszabályi iránymutató, normatíva” – mondja Nadrai Géza, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet osztályvezetője. “Minden intézmény – illetve annak menedzsmentje – maga ítéli meg, miként értelmezi és kalkulálja az ügyfél kiszolgálásának üzleti hasznát. Mindezt a bank üzletpolitikája tükrözi, azért pedig a menedzsment a tulajdonosoknak tartozik felelősséggel.”
E kevéssé megfogható szabályt például a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) meglehetősen szigorúan ültette át a gyakorlatba. Ahogy azt Aczél Gábor, a bank privát és pénztári szolgáltatásokért felelős igazgatója hangsúlyozza, az MKB-nál konkrét szabályok rögzítik, hogy meddig srófolható fel a betéti kamat, illetve meddig mérsékelhető a hitelekre alkalmazott ráta. Mint mondja, még a legnagyobb kedvezményt tartalmazó ügyletnek is önmagában – tehát más szempontokból függetlenül – rentábilisnak kell lennie. Eleve veszteségre ítélt ügyletbe a bank akár magas társadalmi pozíciójú ügyfél potenciális elvesztése árán sem megy bele.
MÉRLEGEN A BANKTITOK. Az már más kérdés, hogyan ítélhető meg a nyilvánosságra hozott lajstrom az abszolút bizalmi üzletágnak számító banküzem szempontjából. Banktitok megsértésével – azaz ügyfelekre vonatkozó bizalmas információk nyilvánossá tételével – mindaz vádolható, aki ilyet továbbad, legyen az banki alkalmazott, vizsgálóbizottság tagja, újságíró. Kivétel ez alól, ha a nyilvánosságra hozatalt az ügyfél maga kéri. Ezen titokhoz egyébként a szabályok szerint néhány hatóság juthat hozzá, a rendőrségtől az adóhatóságon át az Állami Számvevőszékig, de megtudhatja a hitelfelvevő nevét, a kölcsönre vonatkozó adatokat alkalmasint egy követelésbehajtó cég is. A banktitkot jogosulatlanul kezelők büntetése – a bíróság döntése alapján – két évig, illetve ha a cselekmény kapcsán jogtalan előny szerzése vagy hátrány okozása állapítható meg, három évig terjedő szabadságvesztés lehet.
Az e körbe tartozó kliensek lajstromát egyébként, állítólag maga Princz Gábor vezette kis füzetkéjében, s ennek fényében máris kérdésessé válik, vajon a Postabankban megindított belső vizsgálat egyértelműen tisztázni tudja-e, miként is szivárgott ki az ominózus névsor. Pontosabban annak csak egy része, hiszen a köztudatba bekerült, s ki tudja, milyen szempontok alapján kiválogatott néhány név csupán töredéke annak a kétszáznál is több kedvezményezettnek, akik igazán közel álltak a hitelintézethez.
A postabankos VIP-hitelek kérdésének azonban egy másik vetülete is lehet. Többen ugyanis úgy vélik, ezen ügyletek napvilágra kerülése, valamint egyes ügyfelek banki kapcsolatainak nyilvánossá válása, ha azonnali hatást nem is gyakorol a Postabankra, hosszabb távon ügyfelek elvesztéséhez vezethet. Ahogyan abban is számos bankár egyetért – persze álláspontjának névvel való vállalása nélkül -, hogy mindenkinek választania kell: ,,politikusként vagy bankemberként működik, e két szférát ugyanis jobb nem összekeverni.” –