A Legfelsőbb Bíróság (LB) abban az ügyben döntött, amelyben Mayer Aranka perelte be Révész Máriusz fideszes honatyát és a pártot, mert egy 2006. augusztusi sajtótájékoztatón az hangzott el, hogy részt vett egy Orbán Viktorral szembeni lejárató kampányban.
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásában kimondta ugyanakkor azt, hogy nem talált jogi indokot arra, hogy az ügyben elsőfokon kiszabott és másodfokon elutasított félmillió forintot felemelje a felperes által kért hárommillió forintra. Álláspontja szerint a kiszabott összeg arányban áll a jogsértéssel.
A felülvizsgálati eljárás nem érintette a korábbi jogerős ítéletnek azt a részét, amelyben a táblabíróság megállapította a jogsértést, és amelyben nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a Fideszt és Révész Máriuszt.
Kétéves ügy
Mayer Aranka az Élet és Irodalom című hetilap Orbán Viktor és felesége tokaji érdekeltségeivel foglalkozó, “Tokaji borcsaták” című sorozata nyomán, a cikkek alapját képező dokumentumok átadójaként vált ismertté.
A per tárgya egy 2006 augusztusában tartott sajtótájékoztató volt, amelyen Révész Máriusz, a Fidesz akkori szóvivője azt mondta, hogy “Mayer Arankát felhasználják az Orbán Viktor elleni lejárató kampányban. Vannak olyan erők Magyarországon, amelyeknek 20-30 millió forintnál többet is megér az, hogy Orbán Viktort gyanúba keverjék. Egy-két tényfeltáró újságcikket megérne az, hogy Mayer Aranka vagy a családja hogyan tudott megvásárolni egy II. kerületi nagy értékű ingatlant”.
Sérült a jó hírnév
A kijelentés a Fidesz honlapjára is felkerült, ezért Mayer Aranka keresetében Révész Máriusz mellett a Fideszt, a párt webszerkesztőségét, valamint két internetszolgáltatót is alperesként jelölt meg. Közülük perképesség hiányában a webszerkesztőséget az elsőfokú bíróság kizárta.
A perben az első- és a másodfokon eljáró bíróság is megállapította, hogy a kijelentés miatt sérült Mayer Aranka jó hírneve.