Vannak, akik nem tudják milyen vonatra szálltak – fakadt ki nemrégiben a Figyelőnek a piacvédelmi igényekre reagálva egy államigazgatásban dolgozó integrációs szakértő. A szerelvény ugyanis nem Peking, hanem Brüsszel fele tart, az uniós csatlakozás pedig nem arról szól, hogy megvédjük a hazai piacot – éppen ellenkezőleg: teljes mértékben megnyitjuk azt az európaiak előtt.
A csatlakozás előkészületeit szolgáló ágazati tanulmányok ugyancsak tág határok között értelmezik a piacvédelem kifejezést. Egyesek állami támogatásért kiáltanak, mások általános vámemelést szeretnének elérni. Elenyésző azoknak a száma, akik ilyen címszó alatt a jogi kategóriaként értelmezett piacvédelmi intézkedésekre gondolnak.
A hazai piac védelme – Magyarország szabad kereskedelmi megállapodásai és a GATT uruguayi fordulójának rendelkezései alapján – három módon képzelhető el. Ezek közé tartoznak a szűkebb értelemben vett piacvédelmi (safeguard) eljárások, valamint a dömpingellenes és az értékkiegyenlítő vámok (lásd Védelmi arzenál című anyagunkat). Hazánk eddig csak az első lehetőséggel élt, a másik kettőt egyelőre mellőzte.
A tárca piacvédelmi ügyekben eljárni hivatott főosztályához 1991 óta több mint 40 kérelem érkezett – mondta el a Figyelőnek Bojtor Sándor, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM) főosztályvezető-helyettese. Az esetek mintegy kétharmadában léptek fel a hazai gyártók védelmében, elsősorban a FÁK-országok vállalataival szemben.
A GATT-utód Világkereskedelmi Szervezetnél (WTO) vállalat kötelezettségek szerint piacvédelmi eljárás csak az összes WTO-országgal szemben hozható. Más a helyzet a FÁK-országokkal, mivel velük Magyarországnak nincs szabad kereskedelmi megállapodása. S jóllehet az antidömpinget és az értékkiegyenlítő vámot – annak diszkriminatív jellege miatt – egy-egy országgal szemben is lehet alkalmazni, ilyen jellegű rendelkezésre eddig nem szánta rá magát az IKIM. Igaz, igény is kevesebb volt a nyugati országokkal szembeni protekcionizmusra, mint a keletiektől való védelemre. A kedvezményezett ágazatok és vállalatok közül Bojtor Sándor a vas- és acélipar, a műtrágya- és a cementgyártás, valamint a Taurus védelmét emelte ki (Figyelő, 1997/ 41. szám). A FÁK-országok cégeivel szembeni védettség ezekben az esetekben importkontingens, vagyis mennyiségi korlátozás formájában valósult meg. A kedvezményezett egy évig élvezheti a piacvédelmet, amely azonban kü-lön kérvényre megújítható (a hazai vas- és acélipar például már hatszor kapott ilyen jellegű támogatást).
A dömpingellenes intézkedésért azért nem folyamodnak a hazai gazdálkodók, mert az eljárás túl bonyolult és nehézkes – összegezte a tapasztalatokat Bojtor. Lényegében ugyanez mondható el az értékkiegyenlítő eljárásokkal kapcsolatban is, amelyeket a kormányzatokkal szemben kell végigvinni.
Piacvédelmi eljárást hazánk soha nem kezdeményezett az EU-val szemben – nyilatkozta a Figyelőnek Szabó Sándor, az IKIM uniós főosztályának vezetője. Igaz, az Európai Megállapodással összhangban bizonyos termékek – a televíziók és egyes papíráruk – vámját szerkezetátalakítás címén átmenetileg megemelték. A főosztályvezető egyelőre nem lát olyan ügyet, amely hazánkat arra sarkallná, hogy a jövőben az unióval szemben ilyen eljárást indítson. A tartós piacvédelem a csatlakozási tárgyalások napirendjén sem szerepel majd, hiszen a közösségen belül az áruk szabad mozgása miatt ez elképzelhetetlen. Az egy-egy ágazatnak nyújtható állami szubvenciókat szigorú előírások szabályozzák, a bújtatott protekcionizmus pedig – például ha K+F támogatás címén fizetnek ki ilyen összegeket – szigorú büntetéseket von maga után. (A csatlakozással mi is átvesszük a közösségnek a harmadik országgal folytatott kereskedelemre vonatkozó rendeleteit, ám ezek nem térnek el jelentősen a maiaktól, hiszen gyökerük egyaránt a WTO-regulákban rejlik.)
Az unió egyébként néha alkalmaz protekcionista megoldásokat hazánkkal szemben. Az EU főleg dömpingellenes intézkedésekkel bástyázza körül iparát. A legutóbbi ilyen határozatot – amely az első magyar vállalatot érintő ügy a társulási szerződés hatályba lépése óta – néhány hete hozták az unió miniszterei a Csepeli Csőgyár ellen. (Szőke Mihály kereskedelmi igazgató a Figyelőnek elmondta: a számukra Brüsszelben bemutatott tájékoztató adatok szerint a vizsgált időszakban a Magyarországról jövő import az uniós összértékesítés 1,1 százalékát tette ki.) A döntéssel meghosszabbították a közép- és kelet-európai acélcső-exportot sújtó piacvédelmi intézkedést, amely egy bizonyos vámmentes kvótán felül 36,5 százalékos védővámot vet ki.
A döcögve liberalizálódó kereskedelempolitika hatására tágabb értelemben is csökken a magyar ipar védettsége. Az EU és hazánk közötti Európai Megállapodás három listája közül kettőnél már teljes mértékben megvalósult a szabad kereskedelem, a jelenlegi import mintegy felét kitevő harmadik listás termékek vámja pedig 1998. január elsejétől az 1992-es úgynevezett alapvám 45 százalékára csökkent. A mennyiségi korlátozásokat is tovább liberalizálták az év elejétől. A fogyasztási globálkvóta alkalmazásának köre a gyógyszerekre, a cipőkre, a tisztítószerekre, az ékszerekre, bizonyos ruházati termékekre és az 1500 köbcentiméternél kisebb személygépkocsikra szűkült. (Ezek a termékek az import mindössze 5 százalékát teszik ki.)
A társulási szerződés szerint a fizetési mérleg romlása esetén pótlólagos vámok szabhatók ki: ilyen volt például a több mint két esztendeig élő vámpótlék rendszere. Efféle piacvédelemre azonban aligha lesz szükség, hiszen a külkereskedelmi mérleg hiánya – emlékezetett Szabó Sándor – a 10 százalékos importteher-csökkenés ellenére is mérséklődött. Ez arra utal, hogy a mikrogazdaság megtalálta az exportpiacokat, és a külföldi eladások a gazdasági növekedés húzóerejévé tudtak válni. Ez a tény is alátámasztja azt a sokak által hangoztatott tételt, amely szerint a piac- és iparvédelmi kezdeményezések valójában nem makrogazdasági, hanem csupán részérdeket képviselnek.
