Belföld

Még mindig van hely Ócsán

Szeptemberig újabb 16 család költözik a szociális lakóparkba, de a lakások felére még mindig lehet pályázni.

Eddig 24 család foglalta el otthonát az ócsai szociális lakóparkban, de szeptemberig még 16 család költözik be – tájékoztatott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos központjának kommunikációs vezetője. Romhányi Tamás elmondta, hogy a költözködést, a beilleszkedést a szeretetszolgálat szociális munkásai segítik, akik minden nap jelen vannak a lakóparkban.

A lakásukat már birtokba vevők között hét regisztrált munkanélküli volt, hármukat sikerült elhelyezni, többen különféle képzésekre járnak, így jó eséllyel ők is hamarosan munkába állhatnak. A munkába járást az önkormányzat által bérelt busz segíti, szerdánként ügyintéző-, szombatonként bevásárlójárat is közlekedik.

A már ott élő családoknál az átlagos gyermekszám négy, az előzetes számítások alapján a lakópark teljes benépesülése után több mint kétszáz gyermek lakik majd ott. A szeretetszolgálat már most is kiemelt figyelmet fordít a kicsikre, rendszeresek a kézműves-foglalkozások, az ügyességi versenyek, a gyerekek igényeihez igazodó spontán délutáni programok – ismertette.

Szeptemberben előreláthatólag 90 lakóparki gyermek fogja megkezdeni vagy folytatni tanulmányait Ócsán.

Az ócsai lakóparkba azok az otthonukat elvesztő vagy kényszerértékesítésre már kijelölt lakású devizahiteles családok költözhetnek be, amelyek sikeresen pályáztak az ott épült nyolcvan ház bérleti jogára.

A még üres lakásokra év végéig folyamatosan pályázhatnak az érdeklődők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik