Gazdaság

Ezért nem menő a lakáscsere

lakáskulcs (lakáskulcs)
lakáskulcs (lakáskulcs)

Korábban nagy divat volt a lakáscsere. De az még valóban egy más kor volt, amikor a mostaninál nehezebb volt lakáshoz jutni. Manapság eladni nehéz, venni könnyű. A csere pedig keveseket hoz lázba.

A Duna House (DH) októberi piaci jelentése szerint még a leggyorsabban eladható budai panellakásoknál is 68 napra volt szükség ahhoz, hogy új gazdára találjanak. Pesten ennek csaknem a dupláját, 126 napot kellett várniuk az eladóknak. Országosan 101-107 nap telt el átlagban, mire vevőt találtak a panelekhez. A téglaépítésű ingatlanoknál pedig ugyanez 117-171 napot vett igénybe Budapesten, országosan pedig 129-140 napot.

De ha ilyen nehéz az eladás, miért nem cserélnek inkább az ingatlantulajdonosok? A szakértő szerint nem éri meg.

Miért akarunk másik lakást?

A lakást vásárlók nagyobb része manapság első lakásvásárló vagy befektető. Októberben Budapesten ők tették ki a vásárlók 60 százalékát, vidéken pedig 52 százalékos volt az arányuk a DH adatai szerint. Nyilván náluk nem jön szóba a csere, hiszen aki először vásárol, annak jellemzően nincs mit becserélnie, aki pedig befektetne, szintén nagy valószínűséggel nem érdekelt a cserében.

Az eladóknál a nagyobba költözés és az örökölt ingatlan eladása a legjellemzőbb ok (67-68 százalék), s még a kisebbe költözők aránya számottevő (15-19 százalék). A többiek generációs költözők, válók vagy az előtörlesztés miatt adják el a lakásukat.

A nagyobba, kisebbe költözésnél, generációk különválásánál, összeköltözésénél, válásnál elvileg szóba jöhetne akár a csere is. De nem jön.

Legfeljebb vidéken érdekes

A cserére ugyanis leginkább azokban (a még rendszerváltás előtti, körüli) időkben volt igazán igény, amikor még korlátozottabb volt a vétel (pl. pályázni kellett a megvásárolandó lakásokra). Manapság azonban ilyen korlátozás nincs, vagyis (ha valakinek van rá pénze), könnyű venni.

Másrészt az igények is változtak, sokrétűvé váltak. S ezeket az igényeket nehezebb egy csere keretében közös nevezőre hozni, mintha valaki eladna, és aztán venne – mondta megkeresésünkre Rutai Gábor a cég elemzési vezetője. A csere rengeteg kompromisszummal jár, s erre az emberek ma kevéssé hajlandóak. Na és ha valaki el tudja végre adni a lakását, akkora kínálatot talál, hogy már kiinduláskor teljesen érdektelen számára a csere.

Az ingatlanközvetítőknél is csak igen minimálisan jeleztek mostanában csereigényt. S mivel kicsi az igény rá, még kisebb az esély, hogy a cserére vágyók igényei passzoljanak egymáshoz. A cserébe fektetett energia tehát egyáltalán nem térül meg.

Legfeljebb vidéken lehet jelentősége, ahol jobban ismerik egymást az emberek, illetve ahol fontosabb lehet, hogy az adott falun, községen belül tudjon valaki kisebbe vagy nagyobba költözni – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik