A vegyiparban és élelmiszeriparban is érdekelt vállalkozó a Heti Válasznak azt mondta, hogy soha nem érdekelték a milliárdosokat rangsoroló listák. Olyanokat is ismer, akiknek több pénzük van, „csak épp lopták” – nyilatkozta. A nemzetközi listák szerinte pontosabbak, mert a külföldi cégek szerepelnek a tőzsdén, itthon viszont olyan vállalkozók is felkerülnek, akiknek veszteséges a cégcsoportjuk.
Bige László a hetilapnak elmondta, hogy tisztességtelennek tartja az offshore vállalkozásokat. Úgy véli, hogy ha valaki a magyar embereken keresi meg a pénzét és máshol adózza le, akkor ott, ahol tevékenykedik, a környezet lepusztul, a lakosság elszegényedik. „Ha valaki a Kajmán-szigetekre akarja kivinni a pénzét, akkor húzzon is el” – mondta.
A kormány sok intézkedéséről úgy véli, hogy azok jó szándékúak – az államháztartás konszolidálásával vagy az IMF hitel visszafizetésével lerázták a múlt örökségének egy részét. Azzal viszont nem ért egyet, amikor „úgy viselkedünk, mint az elemi iskolában az elsős gyerek, aki nekimegy a nagyobbaknak”. Bige László szerint a kormány megteremtette a mozgásteret ahhoz, hogy a következő négy év a nyugodt építkezés jegyében teljen, és nincs szükség a további hadviselésre.
A cégvezető azt gondolja, hogy nem teheti meg, hogy ne legyen jóban a mindenkori kormánnyal, de üzletvezetőként sem szocialista, sem fideszes miniszterelnökökkel nem ment külföldi utakra. „Az ilyen üzleti delegációba azok kerülnek, akiknek erős a nyelvcsapásuk” – tette hozzá.
Fotó: MTI/Balázs Attila