Gazdaság

Jön az új orosz fapados légitársaság

Az uniós szankciók bekavartak az Aeroflotnak. Nem kizárt, hogy lesz válaszlépés.

Hamarosan beindítja új fapados vállalkozását az Aeroflot – jelentette be vasárnap az orosz légitársaság. A cég eddigi diszkont érdekeltsége, a Dobroljot augusztus elején minden járatát kénytelen volt beszüntetni, mivel az uniós szankciók keretében partnerei felfüggesztették gépei lízing-, karbantartási és biztosítási szerződéseit.  

Vitalij Veszeljov, az Aeroflot vezérigazgatója vasárnap azt mondta, hogy az új fapados légitársaság repülőgépei a tervek szerint október 27-én szállnak fel először. Kezdetben négy repülőgépből áll majd a légiflotta. Az Aeroflot még nem döntött az új fapados légitársaság nevéről.    

Válaszlépés jöhet orosz részről

A Dobroljot májusban kezdte meg működését és júniusban indította el első kereskedelmi járatát Moszkva és Szimferopol között. A társaság az idén gépeinek számát nyolcra, a szállított utasok számát pedig egymillióra tervezte növelni. Az Aeroflot két év alatt 100 millió eurós beruházással öt év leforgása alatt el kívánta érni az évi 10 milliós utasszámot diszkont üzleti modellben működő leányvállalatánál.   

A Dobroljot kényszerű leállítása után a Vedomosztyi című lap azt közölte, hogy az orosz közlekedési minisztérium és a külügyminisztérium ellenintézkedésként vizsgálja az európai légitársaságok kitiltásának a lehetőségét a szibériai légtérből. A Forbes szerint a Lufthansa például egymilliárd eurót veszítene három hónap alatt, ha távol-keleti járatai nem használhatnák a szibériai útvonalakat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik