Gazdaság

Még több sarcot vár tőlünk a kormány

Összességében mintegy 250 milliárd forint plusz adóbevételre számít jövőre a kormány a lakossági befizetésekből és a fogyasztáshoz kapcsolt adókból ahhoz képest, amennyit az idei évre terveztek.

Füstadó nem jöhet

Amikor Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tegnap benyújtotta a költségvetés tervezetét Kövér László házelnöknek, csupa pozitív dologról beszélt, olyan tételekről, amitől jobb lesz az embereknek.

Példának okáért egyáltalán nem beszélt arról, mennyivel több adóbevételt vár tőlünk. Íme, néhány beszédes szám a büdzsétervezetből.

Lakossági befizetésekből plusz százmilliárdot várnak

Az idei évre ezen a címen 1700 milliárd forintot állítottak be, jövőre már 1801,6 milliárd forintot szeretnének beszedni. A legnagyobb tétel a személyi jövedelemadó, melyből a tavalyi 1550 milliárd forintnál 84,7 milliárddal többet, összesen 1634,7 milliárd forintot írnak. A többletet nyilván a béremelések vonzataként remélik.

A második legnagyobb tételből, az illetékbefizetésekből pedig 10 milliárddal többre számítanak, mint tavaly, vagyis 120 milliárd forintra. No persze, az illetékbevételekre az idén még lehet pluszt tervezni, hiszen a többek között illetékcsökkentéssel is járó állami rezsicsökkentés majd csak 2016-tól következik Varga Mihály bejelentése szerint.

Gépjárműadóból is 6,5 milliárddal ismét többet remélnek, összesen 45,5 milliárd forintot.

A fogyasztáshoz kapcsolt adókra plusz 148 milliárdot terveztek

Ez azt jelenti, hogy ezen a címen összesen 4464,8 milliárd forintot szednének be. A legnagyobb tételnél, a forgalmi adónál 3171,7 milliárd forintot állítottak be jövőre, ami az idei tervhez képest 157,7 milliárd forintos pluszt jelent, nyilván a fogyasztásbővülésre alapozva. De ha azt nézzük, hogy becslések szerint az idei évre csak mintegy 2900 milliárd folyhat be, az azt jelenti, hogy majdnem 10 százalékkal nagyobb bevételt várnak jövőre az Európában egyébként rekordmagasnak számító magyar hozzáadottérték-adóból.

Orbán azt mondta a Kossuthon:

Jövedéki adóból viszont az ideinél szerényebb tervekkel álltak elő (931 milliárd forint helyett csak 913 milliárd forinttal), valószínűleg amiatt, hogy a legális dohánybiznisz nem teljesít túl jól. És pénzügyi tranzakciós illetékből is 7,2 milliárddal lájtosabb a bevételi terv (262,2 milliárd forint).

A távközlési adónál 12,2 milliárd forinttal magasabb tétel szerepel, mint idén. Ennél e tételnél feltehetőleg lesz korrekció, hiszen a miniszterelnök bejelentése alapján arra lehet számítani, hogy egyelőre lekerül a napirendről az internetadó, és majd januárban, egy nemzeti konzultációt követően dől el, mi lesz vele.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik