Gazdaság

Újabb bank ellen ítélt a Kúria

A felülvizsgálati eljárás során fenntartották a Sopron Bank devizahiteles perében másodfokon hozott jogerős ítéletet, amiben a bíróság megállapította: tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltételei (ászf) - közölte a Kúria szerdán honlapján.

A perben az elsőfokú bíróság elutasította a felperes bank keresetét, amit a másodfokú bíróság helybenhagyott. A Sopron Bank ezt követően felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához. A Kúria megvizsgálta a jogerős ítéletet és megállapította, hogy az nem jogszabálysértő amiatt, hogy a perben eljárt bíróságok nem kezdeményezték az Alkotmánybíróság eljárását, illetve az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárását. A Kúria maga sem tartotta indokoltnak ezen eljárások kezdeményezését.

A Kúria nem találta kétségesnek a 2014. évi XXXVIII. számú törvény (első devizahiteles törvény) alkalmazhatóságát. A felülvizsgálat során egyesével megvizsgált minden, a Sopron Bank által hivatkozott uniós jogszabályi rendelkezést és megállapította, hogy azoknak a törvény megfelel.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

A Kúria egyetértett az eljárt bíróságokkal abban is, hogy a per során a felperes bank nem tudta megdönteni a tisztességtelenség törvényi vélelmét egyetlen időszakban alkalmazott ászf tekintetében sem. Elsődlegesen azért, mert az egyoldalú szerződésmódosítást szabályozó ászf-ei nem feleltek meg a Kúria 2/2014. számú polgári jogegységi határozatával értelmezett átláthatóság, illetve az egyértelmű és érthető megfogalmazás elvének – olvasható a Kúria közleményében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik